12,9 százalékos béremelkedés az elmúlt hónapokban

Az elmúlt hónapokban olyan erős bérnövekedés volt, amire az elmúlt 15 évben nem volt példa – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.

kdnp.hu – MTI

A KSH csütörtökön közzétett adatai szerint májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után.

Varga Mihály hozzátette: ez a gazdaság növekedésével párhuzamosan a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás eredménye. Úgy vélte, a következő években csökkenhet vagy meg is szűnhet a hazai bérek régiós lemaradása, miközben a bérekre rakódó terhek és a társasági adó mérséklődése a vállalatok költségeit is csökkenti.

Kitért arra is, hogy a családok jelentős adókedvezményt tudnak igénybe venni a gyermekek számától függően. Példaként említette, hogy a kétgyerekeseknél több mint 20 százalékos bruttó keresetnövekedés van az adókedvezmények révén.

Megjegyezte, hogy bár európai összevetésben van még mit behoznia Magyarországnak, de elkezdte behozni azt a hátrányt amit a 2008-as „kormányzati és államháztartási csőd” miatt elszenvedett. A közép-kelet-európai régióban Lengyelország mellett Magyarországon nőttek a legjobban a keresetek – mondta. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!