7,5 milliárd forintos bérkiegészítés felsőfokú végzettségű szociális dolgozóknak

Öt év alatt – 2013 és 2018 között – átlagosan 60 százalékkal emelkedik a szociális ágazatban dolgozók bére, közöttük a felsőfokú végzettségűeké 67-71 százalékkal – jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Czibere Károly közölte, az egy hónappal ezelőtt megjelent kormányrendelet értelmében idén 7,5 milliárd forintos bérkiegészítést kapnak a felsőfokú végzettségű szociális dolgozók, köztük 4400-an a család- és gyermekjóléti szolgálatoknál tevékenykednek. Jelezte: ez a bérkiegészítés átlagosan bruttó 35 ezer forintot jelent, az emelést a napokban – januárig visszamenőleg – megkapják az érintettek.

Azt hangoztatta, hogy a szociális ágazatban dolgozók elkötelezett munkájának egyebek mellett az az eredménye, hogy sok gyermeket nem kell állami gondozásba venni, és hogy a veszélyeztetettségi látencia évről-évre csökken.

Emlékeztetett arra is, hogy a kormány 2014-től minden évben jelentősen növelte az ágazatban dolgozók bérét, így 2014-ben 12 milliárd forintos bérpótlékkal, 2015-ben és 2016-ban pedig 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel.

Ismertetése szerint így a szociális ágazatban dolgozók átlagbére idén 208 ezer, jövőre pedig 233 ezer forint lesz.

A kormány stratégiai célja az, hogy a gyermekek megkapjanak minden olyan támogatást és segítséget, ami testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődésüket szolgálja, továbbá a kormányzat meg akarja akadályozni a nélkülözés, a veszélyeztetettség, a bántalmazás és az elhanyagolás minden formáját – mondta.

Az államtitkár szerint fontos cél az is, hogy a gyerekeket anyagi okok miatt ne kelljen kiemelni, hanem saját családjukban kapjanak meg minden támogatást, és azt is, hogy a hátrányos helyzet ne jelentsen életre szóló meghatározottságot.

Emlékeztetett, a kormány 2016 januárjától alakította át a gyermekjóléti rendszert, a gyermekjóléti központok számát megnégyszerezte, ezekhez forrást biztosított, a gyermekvédelmi jelzőrendszert pedig megerősítette.

Arról is beszélt, hogy a kormánynak az ágazatban dolgozók iránti megbecsülését jelzi a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, valamint az is, hogy a továbbképzési programjaikat ingyenessé teszik.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) józsefvárosi polgármester arról beszélt, az önkormányzat a kormány béremelési politikájával összhangban az elmúlt években maga is kiegészítette a szociális ágazatban dolgozók bérét. Nem csak a kormányzatnak, hanem egy adott önkormányzat vezetésének is fontos, hogy elismerje és megbecsülje a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját – mondta.

Ismertetése szerint 2013 óta a kerületi önkormányzat 13. havi bért biztosít az ágazatban dolgozók számára, továbbá tavaly további 18 százalékkal megemelték a bölcsődei dolgozók és a szociális ágazatban dolgozók bérét. Úgy vélte, a béremelés időszerű, indokolt és megérdemelt volt. Példaként említette, hogy egy felsőfokú végzettségű, 15 éves munkatapasztalattal rendelkező kerületi dolgozó 2013-ban 140 ezer forintot keresett, ma pedig 220 ezer forintnál többet. Ehhez jön hozzá a kerület által nyújtott 13. havi bér és a 18 százalékos béremelés – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!