Orosz Atanáz beszéde

Az evangélium sorai után és most az apostolok cselekedeteiből idéznék egy rövidke mondatot: Először Anthiociában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. Ezt a szót, a christianus szót szeretném a helyzetre alkalmazva magyarázni. Mert christianusnak lenni elsősorban nem a kereszttel való sajátos kapcsolatot fejezi ki, hanem a szó eredeti értelmében a krisztusi életmódot. Sokan azt gondolják, hogy a krisztusi életmód, az életszentség eszménye kizárólag a szerzeteseké, az egyházi rendé. Régen az államférfiakat nem is keresztelték meg a halálos ágyig, azért, hogy a keresztség miatt nehogy ne tudják ellátni a feladatukat.

A kereszténység másként gondolkodik. Senki se keresztelheti magát kereszténynek anélkül, hogy legalább meg ne célozná a krisztusi életmódot. Isten tökéletességre gyúrta az embert, ehhez a sokszor természetesnek tűnő etikai alap is hozzátartozik. Az olasz humanisták szövetségének elnöke tette szóvá a minap egy előadásában, hogy a kereszténységben, az egyházban az élet védelme mindenekelőtt maximális mértékben érvényesül. Ma amikor üzleti célokra, kozmetikumok gyártására, őssejt-terápiára használnak fel elhalt magzatokat, jó azt érezni, hogy a keresztény álláspont e tekintetben mit sem változott. Hogyha kimondjuk, hogy minden társadalomnak, akkor nyilván az államnak is kötelessége az emberi életet minden támadástól megvédeni és erre az egyház képviseletében kérem is politikusainkat, hiszen az életet sohasem tekinthetjük eszköznek, mindig csak célnak, Isten képmásának.

Legalább törekednünk kell a tökéletességre. Az evangéliumi tanácsok nemcsak a szerzetesek monopóliumai. Fél évszázada a katolikus egyházon belül ez végérvényesen tisztázódott. Ha nem akarunk mindnyájan egy kicsit szegényebben, tisztábban élni, a világ belepusztul a gazdag-szegény olló szétnyílásába. ha nem tudunk istennek, az apostoloknak engedelmeskedni, tönkremegy a világ. Ez most már szinte biztosnak látszik.

A második vatikáni zsinat óta nemcsak a papok, szerzetesek, hanem minden megkeresztelt mivoltánál fogva a világiak is hivatottak a tökéletességre, amit a világban is képviselniük kell, akár alkalmasak rá, akár alkalmatlanok.

Megszentelődni a szentlélekben. Így fogalmazott ötven éve az egyházról szóló dogmatikus konstitúció. Ez azonban növeli feladatuk súlyát, hogy az összes emberrel dolgozzanak együtt egy emberi világ fölépítésén, hogy testvéreik szolgálatának szenteljék magukat. A valóban humánus politikai élet kialakításra semmi sem alkalmasabb, mint az igazságosság, a jóindulat és a közjó szolgálata iránti belső érzék fejlesztése. Erre kell vonatkoznia minden lelkigyakorlatunknak. Illetve a politikai közösség igazi természetére, a közhatalom céljára, gyakorlására és a korlátaira vonatkozó alapvető meggyőződés erősítésére.

A pontosan fél évszázada megfogalmazott zsinati elvek a politikai közösség és az egyház kapcsolatára is vonatkoznak. A politikai közösség és az egyház a maguk területén függetlenek egymástól, és autonómiájukban mindkettő ugyanazt a személyes és társadalmi előrejutást szolgálja, bár más-más címen. Keresztelő Szent János az a próféta, aki Heródest megfedte minden gonoszságáért. A hatalom emberei azóta sem szeretik ezt, ám az Isten embere azóta sem tehet mást. Isten emberének kertelés nélkül ki kell mondania az igazságot, ha alkalmas, ha nem. Nem szépítgetheti, nem finomíthatja, nem nevezheti valamiféle eufemizmussal terhesség-megszakításnak a magzatgyilkosságot, édes halálnak az öregek, szenvedők túlpartra segítését, házasságnak a regisztrált partnerséget. Mindent a nevén nevez. Mert nem lényegtelen az, hogy milyen kifejezést használunk. A szavak megválasztása ma különösen fontos, hiszen a szavakkal való visszaélés igen gyakori az Isten tervei elleni támadások szintjén, mert ez a visszaélés megzavarja a lelkiismeretet. Kétértelmű vagy egyenesen kellemes hangzású szavak használata mögött gyakran szomorú valóság rejlik. A nyelvezet manipulálása nem véletlen, bizonyos körök célja az, hogy hatást gyakoroljanak a közvéleményre, olyan mentalitást teremtve, amely rombolja az emberiséget. Konspiráció ez az élet és a család értékei ellen. A gyermekek számának drasztikus csökkenése kapcsolatba hozható ezzel, és folytathatnám a sort számos társadalmi következménnyel.

Szent Pál a keresztény próféta szerepét így vezeti be: ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki indul csatába? Ha ma a trombita bizonytalan hangot ad, ki indul csatába a fogyasztói társadalom visszaéléseivel, az erkölcstelenséggel, a hit ellenségeivel szemben. A vezetők ma is legyenek igazi hiteles példaképek, világító mécsesek, akik célt mutatnak a társadalomnak.

A hetven éves évforduló és a vatikáni zsinat jubileumi évfordulója mellett még egy apró évforduló megidézésével szeretném zárni szavaimat. Harminc évvel ezelőtt a hazáért mondott szentmisét boldog Jerzy Popieluszko: „A hatalmat csak olyan személyek birtokolhatják, akik erkölcsi alapokon állva megértik, mit jelent a közjó fogalma, s ennek érdekében kívánnak cselekedni. Az Istenben hívők soha nem engedhetik maguknak megfélemlíteni. Tudatában kell lenniük annak a lelki erőnek amellyel rendelkeznek.”

Jézus Krisztus győz! Ez a kívánságom a jövőre nézvést is.

(Az országos választmány 2014. szeptember 27-i ünnepi ülésén elhangzott beszéd szerkesztett változata.)