Surján László beszéde

Én arra kaptam felkérést, hogy beszéljek a KDNP első kormányon lévő tevékenységéről, majd pár nappal később az elnök úr kedvesen ideszólt, hogy persze Európát nem hagyhatom ki. Most megpróbálom a kettőt elintézni, rövidebben talán a kormányzati tevékenységet.

Néhány olyan elképzelésre mutatok rá, amiben lényegében igazunk volt a kilencvenes évek elején, de nem volt politikai erő a végrehajtásra. Az egyik, azt szerettük volna, hogy a föld kerüljön az önkormányzatok tulajdonába, és az önkormányzatok adják bérbe az embereknek. Nem volt földár, nem volt milyen alapon adni-venni a földet. Ez a bérletirendszer kialakíthatott volna egy földárat és valamelyest jövedelemhez juttathatta volna az önkormányzatokat. De sem a reprivatizációban érdekelt kisgazdák, sem az MDF nem volt ebben partner, így gyengék voltunk ahhoz, hogy keresztülvigyük. Azt hiszem abban is igazunk volt, hogy az élelmiszer-iparban vertikális tulajdonos-szerkezetet kell létrehozni. A cukorrépa-termelőnek például legyen részvénye a cukorgyárban. Ehelyett durván elprivatizáltuk az egész iparunkat. És amikor a KDNP fölemelte a szavát az ellen, hogy spontán privatizáció címen nem kellene az egész magyar tulajdont a baloldal kezére játszani, akkor európai kereszténydemokratákat uszítottak ránk, úgy tűntetve fel a dolgot, mintha a magántulajdon ellen beszélnénk, pedig mi a buta privatizáció ellen beszéltünk. meg tudtuk védeni magunkat. A CDU elnöke jött megmosni a fejünket, végül is megszületett a béke, de nem tudtuk megvédeni magyar ipart. Ha ezt meg tudtuk volna tenni, akkor ma nem itt tartanánk. Az egészségpolitikát akkoriban nagyon sok szó érte. Utólag a háziorvosi szolgálatra, tisztiorvosi szolgálatra a kórház-finanszírozási reformra joggal büszkék lehetünk. A mai probléma nem az akkor kialakított rendszerből, hanem annak torzulásiból és az elkezdett munkák leállításából fakadtak/fakadnak. Ilyen lépés volt a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás elválasztása, de hiba volt a tb-önkormányzatok létrehozása. Még egy mondat a szociális ágazatról. Mi vezettük be Magyarországon először, hogy a segélyezés fejében munkát is kell végezni.

Térjünk át Európára. Amióta a hazai baloldal elvesztette a itthon a politikai mozgásterét, európai téren támad. Sokan teszik fel a kérdést: milyen valójában a mi megítélésünk odakint? Megfordítom: milyennek látjuk mi a mai nyugati világot? Kiábrándítónak. Sokféle válságról szokás beszélni, pénzügyi, gazdasági, morális válságról. Én Beke Mihály Andrást idézem, sokkal többről van szó, Európa elrablásáról van szó, a főníciai királylány megbecstelenítéséről, az európai civilizáció válságáról. Az alapértékeiben, családjában, hitében, nemzeti és immár emberi mivoltában is végtelenül elbizonytalanodott ember válságáról. Nevetséges válságról van szó, a Svédországban a fiúk számára is kötelező szoknyanapokról. Kocsmává alakított angol és ír templomokról. Ugyan mit számít az, hogy ők hogyan vélekednek rólunk? Erkölcsi szempontból tehát lerázhatjuk magunkról kritikájukat, mint kutya a vizet. Másrészt gazdasági szempontból a helyzet nem ilyen egyszerű. A negatív megítélés gazdasági ágai makroszinten még nem észlelhetők, de a jövőre nézvést nincs garanciánk semmire. A politikai mező még kényesebb. Bekerültünk az európai pártpolitika ütközőzónájába. Két európai választást követően a Fidesz–KDNP listája volt a legeredményesebb az egész Európai Néppártban, érthető, hogy az elől állókat ütik a legjobban. Ezekben a csatákban a néppárt mindig kiállt mellettünk, és nincs is jele annak, hogy ez megváltozna, pedig, észleljük, hogy a másik oldalról nagyon sokan keményen megpróbálnak leválasztani minket és nem válogatnak az eszközökben. Egyes képviselők személyes meggyőződésétől hamis hírek gyártásáig már mindennel találkoztunk. Az antiszemita, antidemokrata, diktátor, nacionalista naponta előkerülő szitokszavak. Ez a támadás-sorozat kisebb részsikereket ért már el, de egy komolyabb csatanyerésre nem futotta. Most a kinevezett magyar biztos támadásaiban élik ki magukat. Elképesztő, hogy még meg sem szólalt, de már mondják, hogy alkalmatlan. Miért? Mert Orbán Viktor embere. Egyszer már sikerült a liberális hisztériának kilőnie egy kiváló embert, Rocco Buttiglione urat. Most is ezzel próbálkoznak. Annak idején Barossot sikerült megijeszteniük a leszavazással, a leszavazással való fenyegetéssel. De Juncker nem ilyen. Az Európai Parlament Juncker kinevezésében saját győzelmét látja a tanács felett, mely mellesleg egy öngyilkos győzelem, tehát nincs abban a helyzetben, hogy leszavazza. Mivel Navracsics Tibor ellen nem tudnak mást felhozni, minthogy Orbán embere, nincs értelme cseréről beszélni, mert egy új ember is Orbán embere lesz. Aljas és tisztességtelen, ráadásul az ország egészének árt az a hisztéria, ami a nemzetközi sajtóban és helyenként már az utcán is zajlik. A Navracsics Tibor ellen kivont kardok valójában a demokráciát vonják kétségbe, azt a jogot, hogy olyan ember álljon Magyarország élére, akit a többség akar. És van képük ezt a demokrácia nevében tenni. Meghurcolják Rubovszky Györgyöt, mert azt mondta, amit mondott, azok, akik viszont mindennap úgy cselekednek, hogy a demokrácia a kisebbség diktatúrája a többség felett. Hát ez nem így van. Az, hogy nálunk a baloldal mit mond, már elvesztette a hitelét, de európai téren még nem. Bár úgy látom, a legjobb úton haladunk efelé, hogy ez is bekövetkezzen, melyhez sok sikert kívánok. Nekik, magunknak pedig hogy a mai Döbrögik október 12-én harmadszor is megkapják azt, amit megérdemelnek. Az önkormányzati választásoknak helyi ügyekről az és az intézésükre alkalmas helyi emberek kéne szólnia. Az ellenzék programnélkülisége és brüsszeli egészpályás letámadása nem a helyi ügyekről, hanem egyedül a Fidesz-KDNP-ről és egyedül Orbán Viktorról szól. Álljunk hát melléje és október 12. legyen egy valóságos békemenet a szavazófülkékbe. Ennek az üzenetét talán az Európai Unióban is meghallják.

(Az országos választmány 2014. szeptember 27-i ünnepi ülésén elhangzott beszéd szerkesztett változata.)