Fidesz: a baloldal kötelező tandíjat és drága diákhitelt kínált a fiataloknak

A Fidesz szerint a baloldal elvette a fiataloktól a kiszámítható jövőképet, megduplázta a fiatalok munkanélküliségét és azt mondta nekik, hogy el lehet menni innen.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja a költségvetési kiadások 20 százalékát fordítaná oktatásra, amivel elsődleges céljuk, hogy tíz magyar felnőttből legalább négynek legyen felsőoktatási végzettsége.

A Fidesz reagálásában azt írta, ha a baloldali kormányokon múlt volna, a továbbtanulás mára csak kevesek kiváltsága lenne, hiszen mindenkivel tandíjat akartak fizettetni és a diákhitel kamatát 12 százalékra emelték. Ezzel szemben a Fidesz kormányzása óta folyamatosan csökken a diákhitel kamata, a Diákhitel2 már kamatmentes lesz, és többen lesznek rá jogosultak.

Emellett januártól a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek az első gyermek esetében három évre felfüggesztik a tartozás törlesztését, a második gyereknél elengedik a tartozás felét, míg a harmadik gyerek esetében teljes mértékben elengedik a tartozást.

Közölték továbbá, hogy a szociálisan rászoruló hallgatókat ösztöndíjprogramokkal segítik, ingyenessé tették az első sikeres nyelvvizsgát és eltörölték a felsőoktatási felvételi alapdíját. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!