A családok boldogságához biztonságra van szükség

A családoknak a boldogsághoz fizikai, anyagi és lelki biztonságra van szükségük – mondta Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Professzorok Batthyány Körének (PBK) konferenciáján.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin a Boldogabb családokért és ifjúságért címmel második alkalommal tartott rendezvényen kifejtette, hogy a kormány számos intézkedéssel segíti a családokat, a családbarát szemléletmód erősítéséhez azonban szükség van az egyházak, a tudományos élet és a polgári közösségek támogatására is.

Az államtitkár azt mondta, a fizikai biztonsághoz járul hozzá például az a döntés, hogy a jogszabályok a magzatot a megszületett gyermekkel azonos jogúnak tekintik, ez alapján pedig a családtámogatási formák nem a születés pillanatától, hanem a fogantatás utáni 91. naptól járnak.

A fizikai biztonság másik fontos eleme a saját tulajdonú otthon megléte, amit a családi otthonteremtési kedvezménye (csok) segít elérni – mondta, hozzátéve, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig 45 ezer családnak összesen mintegy 115 milliárd forint értékben tudtak segíteni a csoknak köszönhetően.

Nem utolsósorban pedig szintén a fizikai biztonságot szolgálja a megfelelő egészségi állapot, amit népegészségügyi programokkal, szűrővizsgálatokkal, illetve a kora gyermekkori intervenció támogatásával segít a kormány – emelte ki Novák Katalin.

Anyagi biztonság erősítése, terhek mérséklése

Az államtitkár arról beszélt, hogy a családok anyagi biztonságát szeretnék erősíteni, terheit pedig mérsékelni a különböző családtámogatási formákkal, például a családi típusú adózással, az ingyen tankönyv és gyermekétkeztetés biztosításával, a rezsicsökkentéssel, valamint a 2018-tól igénybe vehető diákhitel-elengedéssel és a nagycsaládosok jelzáloghitelének mérséklésével.

Elmondta azt is, hogy családtámogatásra 2010-ben kevesebb mint ezermilliárd forint jutott, 2018-ban viszont már majdnem kétezermilliárd forintot szánnak erre, ami a GDP 4,8 százaléka. Az OECD-átlag ezzel szemben 2,55 százalék – jegyezte meg.

A gyermekvállalás összefügg a boldogsággal

Novák Katalin végül szólt arról is, hogy a lelki biztonság sem elhanyagolható tényező a családok életében, a kutatások szerint pedig a gyermekvállalás és a boldogság között jelentős az összefüggés.

Az elmúlt öt évben a párkapcsolaton alapuló háztartások aránya növekedett, és a demográfiai mutatók mindegyike is pozitívan alakult. A termékenységi mutató már megközelíti az 1,5-öt, ez majdnem 20 százalékos emelkedést jelent, a házasságkötések száma 2010 után csaknem 46 százalékkal nőtt, és még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekhalandóság, valamint az abortuszok száma – ismertette az eredményeket az államtitkár.

Náray-Szabó Gábor, a PBK elnöke úgy fogalmazott, a manapság minden a versenyképességről szól, ennek kulcsa pedig a család, hiszen a versenyképesség a családokban felnevelkedő emberek motivációjától, elhivatottságától, képzettségétől függ.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!