A Fidesz-frakció felszólítja a kormányt, hogy ne fizessen a Magyar Helsinki Bizottságnak [+videó]

A Fidesz-frakció arra szólítja fel a kormányt, hogy ne fizesse ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a két bangladesi migráns ügyében a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt, és nyújtson be fellebbezést a döntés ellen.

kdnp.hu – MTI, fidesz.hu

„Fizessen Soros, van neki elég pénze” – fogalmazott Halász János, a frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta: nem szabad a magyar emberek pénzéből támogatni a „migránsbizniszt”.

Emlékeztetett, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága – nem jogerős döntésében – arra kötelezte a kormányt, fizessen a két kiutasított bangladesi migránst képviselő Magyar Helsinki Bizottságnak perköltségként 2,7 millió forintot. Emellett a bangladesieknek is járna 6 millió forint, pedig senki nem tudja, hogy a két érintett merre van a világban – tette hozzá a frakciószóvivő.

A Magyarországot elmarasztaló bírósági ítéletet elvileg és jogilag is nonszensznek minősítette a politikus, mert szerinte az európai uniós szabályok betartásáért akarják megbüntetni Magyarországot.

Azt mondta: az ítélet egyértelműen megmutatta, hogy létezik egy „nemzetközi migránsbiznisz”, és „a Soros-szervezetek ebben nyakig benne vannak”.

Halász János felháborítónak nevezte, hogy „az embercsempészek után a Soros-szervezetek is pénzt szeretnének keresni a bevándorláson”.

Szerinte a „migránsbiznisz” itt nem érne véget, mert ha minden ilyen ügyben támadni fogják Magyarországot, akkor 40-50 milliárd forintot is elvehetnek a magyaroktól. Ugyanis körülbelül 15 ezer hasonló ügy van: 10 ezer bevándorló jogosulatlan menekültkérelmét utasították vissza a magyar hatóságok, és több mint 5 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe – fejtette ki a szóvivő.

„Ha minden ügyben megtámadják Magyarországot, az szép summa a Soros-szervezetnek” – fűzte hozzá.

Halász Jánost kérdezték a külföldi egyetemekkel kapcsolatban tervezett törvényi változtatásról, amelyről azt mondta: külföldi egyetemek – köztük a „Soros-egyetem” – nem tartották be a magyar törvényeket, „ez csalás”. Szavai szerint maga a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora ismerte el a törvényszegést, amikor elmondta, hogy az intézmény külföldön sehol, az Egyesült Államokban sem folytat képzést, mégis Magyarországon amerikai diplomát is ad. Ez nem fair a magyar egyetemekkel szemben – jegyezte meg.

Arról is faggatták a szóvivőt, nem tart-e attól, hogy Romániában esetleg egy hasonló törvény alapján erdélyi magyar egyetemeket zárnának be. Erre nemmel válaszolt, mert – mondta – az ottani magyar egyetemek maradéktalanul betartják a román törvényeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!