A kormány gondoskodik az idősekről [+videó]

A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével – mondta Novák Katalin, az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón vasárnap.

kdnp.hu – MTI

A nyugdíjasokról történő kormányzati gondoskodás anyagi alapja a kiszámítható nyugdíj biztosítása. Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ám ezt még túl is teljesítette, hiszen az 10 százalékkal emelkedett az elmúlt években, 2010 óta pedig 23 százalékkal – tette hozzá az államtitkár.

Ha a infláció meghaladja a tervezett mértéket, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat, ezt törvény garantálja. Emellett volt egy olyan vállalás is, hogy ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor a nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok. Idén várhatóan mindkettőre sor kerül – mondta Novák Katalin.

A nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségével kapcsolatban az államtitkár azt emelte ki, hogy ez családpolitikai intézkedés, melynek célja, hogy a nagymamák unokáik mellett lehessenek. Eddig több mint 200 ezer magyar nő élt ezzel a lehetőséggel.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a kormány 2010 óta több olyan intézkedést hozott, amely jobbá teszi az idősek mindennapjait, ilyen például a rezsicsökkentés, amivel évente átlagosan 100 ezer forintot takaríthattak meg a nyugdíjasok, továbbá az alapvető élelmiszerek – sertés, baromfi, tojás, tej – áfájának csökkentése, aminek köszönhetően ugyanabból a pénzből többet vásárolhatnak az idősek, az Erzsébet program pedig a kedvezményes üdülési lehetőségeket bővítette.

A nyugdíjas szövetkezetekről szólva a miniszterelnöki megbízott elmondta: már minden megyében alakultak ilyenek, és az ott dolgozó nyugdíjasoknak kizárólag a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell befizetniük keresményük után.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a kormány nem hagyja, hogy Magyarország bevándorló országgá váljon és erkölcsi, anyagi megbecsülésben részesíti az időseket, miközben az ellenzék tiszteletlenül, becsmérlően beszél róluk. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!