A kormány lakhatási támogatással is segíti a munkaerőhiány kezelését

A magyar nemzetgazdaság igazi problémája már nem a munkanélküliség, hanem a legtöbb ágazatot érintő munkaerőhiány – mondta Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára kedden Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara üzleti találkozóján.

kdnp.hu – MTI

Úgy vélte, főként a nyugati országrészben, és ebben Zala megye is érintett, egyértelműen látszik, hogy azok az emberek, akik dolgozni szerettek volna, már munkába tudtak állni.

Kiemelte, hogy a kormány lakhatási támogatással segíti a munkaerő mobilizálását, ezen keresztül a munkaerőhiány kezelését. Ha a munkavállaló nem tudja 21. századi körülményeknek megfelelően megoldani a lakhatását, akkor nem várható el, hogy több száz kilométerre az otthonától vállaljon munkát – mondta.

Simon Attila István a problémák között említette, hogy hosszú évek óta Zala megyében a legalacsonyabbak a bruttó átlagkeresetek, az országos átlagot sem érik el. Ezt csupán kormányzati eszközökkel nem lehet megoldani, a munkáltatók, a munkavállalók és a kormányzat közös összefogására van szükség ahhoz, hogy ebből a spirálból ki tudjon törni a megye – hangsúlyozta.

Elmondta, a Terület- és településfejlesztési operatív program, valamint az országos szinten meghirdetett gazdaságfejlesztő innovatív programok lehetőséget adnak arra, hogy a Zala megyei vállalkozások forráshoz juthassanak. Legyenek innovatívak, hajtsanak végre fejlesztéseket, mert ha nem ezt teszik, csak a lemaradásukat tudják tartósítani – hívta fel a figyelmet a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.

Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere a gazdaságfejlesztő, munkahelyteremtő beruházásokról elmondta: az idén várhatóan 1300 új munkahely jön létre a zalai megyeszékhelyen.

Tájékoztatott arról, hogy a munkaerőhiány kezelésére az önkormányzat több lépést is tett: az ösztöndíj rendeletét úgy módosította, hogy minél több diák tanulhasson a zalaegerszegi szakközépiskolákban és a felsőoktatási intézményekben. Emellett Zalaegerszegen alakult meg elsőként a Duális Szakképző Központ, amely számára önkormányzat biztosította a területet és a csarnok megépítését is vállalta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!