A kormány ragaszkodik az átláthatósághoz

A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nagyobb legyen az átláthatóság a külföldről pénzelt aktivistacsoportok ügyében, ugyanakkor áll a civil törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás elébe – tudatta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

Völner Pál közleménye szerint azon szervezetekről van szó, amelyek gyengíteni akarják Magyarország védelmi képességeit az illegális bevándorlás elleni küzdelemben, és beszédesnek tartja, hogy éppen azok a politikai aktivistacsoportok tagadják meg a törvény végrehajtását és a regisztrációt, amelyek támogatásuk jelentős részét Soros György hálózatától kapják.

Hangsúlyozta: a milliárdos a napokban is egyértelművé tette szóvivője útján, hogy bevándorlók százezreit telepítené Európába, így Magyarországra is.

Az államtitkár közölte továbbá: a nemzeti konzultáció eredményei egyértelműen azt mutatják, a magyarok egyetértenek a külföldiről támogatott szervezetek regisztrálási kötelezettségével.

Az Európai Bizottság csütörtökön indított kötelezettségszegési eljárást a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt. A brüsszeli testület közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott jogszabály ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!