A kormány támogatja az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységét

Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg közösségfejlesztésre felhasználható pályázati forrást egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős kereszténydemokrata államtitkára.

Soltész Miklós elmondta, hogy február14-én jelent meg a pályázati felhívás, az első beadási időszak március 30-tól április 18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint közötti összegekre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a központi régió (Budapest és Pest megye) kivételével minden régióból pályázhatnak az érintettek.

A kereszténydemokrata államtitkár kiemelte, teljesen érthető, hogy a kormány a társadalmi felzárkózás és közösségfejlesztés kérdésében az egyházak és a civil szervezetek segítségét kéri, hiszen például az egyházak évezredek óta végeznek ilyen tevékenységeket.


Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős kereszténydemokrata államtitkára. (Fotó: Bodnár Boglárka – MTI)

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett szervezetek hatékonyabban elláthatják feladataikat, amelyek között szerepel a társadalmi különbségek csökkentése, a rászoruló rétegek felemelése, számukra az esélyek megteremtése.

Az államtitkár közölte, hogy összesen 160-320 pályázatot várnak. Mint mondta, az elnyert pályázatok megvalósítási ideje 24-48 hónap lehet, ami hosszú távú, stabil projekteket eredményezhet, és ezek a lezárásukat követően akár tovább is működhetnek.

A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát önrészt nem igényelnek, és a projektek elején 50 százalékos előleget is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.

Spányi Antal székesfehérvári katolikus megyés püspök örömének adott hangot, hogy uniós támogatásból lehetőség nyílik a magyar társadalom összetartó erejének növelésére, a különböző társadalmi csoportok együttgondolkodásának, együttes cselekvésének előmozdítására. Úgy vélte, a pályázat lehetőséget ad arra is, hogy a társadalom egészéért érzett felelősségüket hatékony módon átvihessék a cselekvés szintjére.

 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!