A nemzetbiztonsági bizottság legfontosabb témája az illegális bevándorlás volt [+videó]

A hatályba lépett és megerősített jogi határzár, a kerítés megépítése, és annak intelligenssé tétele, valamint az élőerő szavatolják Magyarország és Európa biztonságát – jelentette ki Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülését követően.

kdnp.hu – fidesz.hu

A testület fideszes alelnöke közölte, a bizottsági ülés legfontosabb témája az illegális bevándorlás, illetve a vele kapcsolatba hozható terrorizmus megfékezése volt. A szolgálatok és a rendőrség egyértelművé tették, hogy Magyarország Európában egyedülálló módon meg tudja védeni a saját és schengeni határait – húzta alá.

A tegnap hatályba lépett jogi határzár megerősítésével ma Magyarországra, illetve hazánkon keresztül Európába egyetlen egy illegális bevándorló sem tud úgy belépni, hogy ne tudnánk, miért jött és mit akar – fogalmazott Németh Szilárd.

Emlékeztetett, a schengeni egyezmény arról szól, hogy kizárólag a határátkelő helyen, annak nyitvatartási idejében, megfelelő törvényes dokumentumokkal lehet bejönni Európába. Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, együttműködési kötelezettsége van annak, aki Európába érkezik; fel kell tárnia, hogy miért jött, ha pedig menekült, akkor részt kell vennie a menekültügyi eljárásban.

A tegnap hatályba lépett és megerősített jogi határzár, a kerítés megépítése, és annak intelligenssé tétele, valamint az élőerő szavatolják Magyarország és Európa biztonságát – mutatott rá a  kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!