A Soros-terv része az új bevándorlásszervező ügynökség [+videó]

A Fidesz szerint a “Soros-terv” része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség, amelynek létrehozása a balliberális ellenzék közreműködésével történik. 

kdnp.hu – MTI

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd EP-képviselőjének segítségével zajlik az európai uniós bevándorlási ügynökség gründolása. Igazi sorosi tempó, amit végrehajtanak – értékelt a kormánypárti politikus, aki kiemelte: a terv lényege, hogy 1-1,5 millió bevándorlót kell beengedni Európába. Aki ezt elveti, azt pellengérre kell állítani, s Magyarország a Soros-terv útjában áll.

Hozzátette: az ügynökség fő szószólója Niedermüller Péter, a DK politikusa, aki Facebook-bejegyzésében reményének adott hangot, hogy az ügynökség hamarosan átveszi a bevándorlókkal összefüggő ügyeket. A nemzeti hatáskört ezzel lényegében elvonnák – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, hozzátéve: ha az ügynökség elkezdene működni, azzal járna, hogy a már lezárt balkáni útvonal ismét felélénkülne.

A kormánypárti politikus szerint felháborító, hogy Brüsszelben Soros György akaratát, érdekeit képviselik.

Kiemelte: a brüsszeli bürokrácia, élén Jean-Claude Junckerrel, Brüsszel működési mechanizmusa, a hazai ellenzék és leginkább balliberális képviselői, valamint a Soros által fenntartott NGO-hálózatok szembe mennek Magyarország egészével.

Németh Szilárd azt kérdezte, hogy gondolják mindezt, azt, hogy szembe mennek a magyar emberek többször kinyilvánított akaratával, s a hazájuk ellen szavaznak Brüsszelben? A kormányt arra kérik, hogy ne engedjen a brutális nyomásnak, ami Brüsszelből érkezik hazánk ellen – mondta Németh Szilárd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!