A szegedi Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László ellen

A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen – közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten. 

kdnp.hu – MTI

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján azt mondta: Botka László sokadszorra módosított vagyonnyilatkozatán. 

Szeretnék tudni, mi az, amit feltüntetett a szocialista politikus és mi az, amit nem, mi a valós vagyoni helyzete. 

Megjegyezte: több milliós luxus nyaralásról már tudnak, kiderült egy 25 milliós luxusterepjáró is, illetve több milliós Rolex-órákra is fény derült. 

Legutóbb az került nyilvánosságra,  hogy egy halas tóról és egy körülötte lévő nagyméretű telekről is megfeledkezett – jegyezte meg.

Miről derül még ki a következő napokban, hogy bár vagyona részét képezi, de nem tüntette fel? – tette fel a kérdést a fideszes politikus.

Hidvéghi Balázs szerint nagyon úgy tűnik, hogy Botka László át akarja vágni az embereket, álszent módon papol az igazságosságról, a gazdagok ellen fogalmaz meg jelszavakat, eközben vagyonnyilatkozata hiányos. 

Kérdésre közölte: ismeretei szerint a vagyonnyilatkozati eljárásnak az a menete, hogy az önkormányzatnál létre hoznak egy eseti bizottságot, amiben minden politikai erő képviseltetheti magát, és megvizsgálják, hogy a vagyoni elemek megfelelnek-e a valóságnak. Azt, hogy ebből milyen jogi lépések következnek, korai még megmondani, de szeretnék tisztába tenni ezt a helyzetet.

 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!