A szocialisták próbálják elterelni a figyelmet a korrupciós ügyeikről

A Fidesz szerint a reménytelen helyzetben lévő szocialisták kétségbeesetten próbálják elterelni a figyelmet a korrupciós ügyeikről: a Czeglédy- és a 4-es metró-botrányról.

kdnp.hu – MTI 

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagált. A szocialista politikus Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének meghallgatását kezdeményezte az Országgyűlés népjóléti bizottságában az Erzsébet-táborok ügyében, amit azzal indokolt: a napokban kiderült, hogy Mészáros Lőrinc megjelent a táborok körül, és rögtön megkapott félmilliárd forintot a gyermekekre szánt pénzből.

A Fidesz azt írta, hogy ha a szocialistákon múlik, akkor Erzsébet-program sem lenne, mert még mindig a multikhoz menne a pénz a gyermekek táboroztatása helyett.

Az Erzsébet-program már csaknem egymillió embernek, ebből félmillió gyermeknek biztosított üdülési lehetőséget, a táborhelyek felújítására és bővítésére pedig 26 milliárd forintot biztosít a kormány, hogy még többen, még szebb körülmények között pihenhessenek a jövőben is – olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!