A V4 csoport tud Európa gazdasági motorja lenni

A visegrádi országok együttműködése fontosabb, mint valaha – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Debrecenben.

kdnp.hu – MTI

Szabó László, a Napló TOP 100 klub résztvevői előtt az új típusú külgazdasági stratégiáról és a brit kilépés után várható kétoldalú kapcsolatokról tartott előadásában egyebek mellett hangsúlyozta, hogy míg Európa gazdasága stagnál, a keleti és a déli térségé növekszik, ezért is fontos a keleti és déli nyitás politikája.

Kiemelte, hogy az elmúlt három év gazdasági növekedése azt mutatja, hogy a V4 csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) „tud Európa gazdasági motorja lenni” – mondta.

Nagy-Britannia unióból történő kilépésével összefüggésben kiemelte: el kell érni, hogy az Európai Unió fair módon kezelje a folyamatot.

Utalt arra, hogy Magyarországon jelenleg 800 brit vállalkozás ötvenezer embert foglalkoztat, Anglia az ötödik legnagyobb befektető hazánkban. „Támogatjuk egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás megkötését” Nagy-Britanniával – jelezte az államtitkár.

Szabó László szerint a legnehezebb helyzetben a londoni pénzügyi központ, a City van, amely az Európai Unió összes pénzügyi tranzakciójának a 75 százalékát kezeli. Ehhez képest Frankfurtban ennek egytizedét bonyolítják.

Ha a bankszektor elkerül Londonból, 90 ezer ember munkahelye szűnik a meg a Cityben – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!