Az állampolgárok most alátámaszthatják a kormány álláspontját [+videó]

A nemzeti konzultáció során május 20-ig az emberek megerősíthetik a kormány illegális bevándorlásról kialakított álláspontját – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Völner Pál azt közölte: a kormány a nemzeti konzultációt azért kezdeményezte, hogy a lakosság a migrációs kérdésben is véleményt tudjon nyilvánítani. Pozíciónkat nagyon erősíti, ha május 20-ig a véleménynyilvánítással támasztják alá a kormány álláspontját – jelentette ki, hozzátéve: így azt a jövőben is következetesen tudják majd képviselni.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a nyár folyamán Brüsszel szeretné elérni az „állandó letelepítési” kvóta érvényesítését. „Ebben a Soros György által támogatott magyarországi – úgynevezett – civil szervezetek is támogatják őket” – fogalmazott.

Völner Pál kiemelte, a nemzeti konzultáció lehetőséget nyújt arra, hogy a kérdésben a kormány álláspontját támogatni tudják az állampolgárok, vagy ellentétesen nyilvánítsanak véleményt.

Magyarország „erős migrációs nyomás” alatt áll

Emlékeztetett, 2015 óta Magyarország „erős migrációs nyomás” alatt áll, és ez ellen a kormány, valamint az Országgyűlés mind a műszaki, mind a jogi határzárat kiépítette. Ugyanakkor az is látszik, hogy a schengeni határ védelme Brüsszelből és a „migránsbarát szervezetek” részéről nem osztozik korlátlan támogatásban – mondta Völner Pál.

Megjegyezte azt is, hogy a civil törvény módosítását azon külföldről támogatott szervezetek ellenezték, amelyek „a migránskérdésben legélesebben szemben állnak a kormánnyal”.

Arra a kérdésekre válaszolva, hogy a kormány szerint kinek van anyagi érdekeltsége a migrációban, elmondta: az embercsempészek mellett úgy látszik, hogy a jogvédőknek is „nagyon jövedelmező tevékenység”. A migránskérdéssel kapcsolatos tevékenységeik támogatására külföldről évente több száz millió forintban részesülnek. Továbbá egy másik vonulata a dolognak, hogy a szervezetek megítélt kártérítések vagy eljárási díjak „bezsebelésével” is érdekeltek a folyamatnak a fenntartásában – fejtette ki Völner Pál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!