Az egészséges iskolai étkezést támogatja a kormány

Menő menzák az iskolában címmel írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egészséges étkezés és életmód népszerűsítésére – tájékoztatta az Emmi család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin közölte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázatra – amelyre iskolai alapítványok jelentkezhetnek majd május 19-étől – 6,8 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre. 

Az egyes projekteket 5-15 millió forint közötti összeggel tudják majd támogatni, várakozásaik szerint ezernél is több nyertes lehet majd – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy a nyertesek felmérhetik a gyermekek táplálkozási szokásait, egészséges életmódra nevelő, szemléletformáló programokat, főzőversenyeket rendezhetnek, eszközöket szerezhetnek be az étkezéshez, kialakíthatnak ivókutat, salátabárt, tankonyhát vagy tankertet. Vásárolhatnak új tálcákat vagy terítőket is a menzára, hiszen az is fontos, milyen körülmények között esznek a gyerekek – emelte ki.

Szeretnék megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel az egészséges menzaételeket, és bebizonyítani, hogy a menza is lehet „menő”. Tapasztalataik szerint ugyanis bizonyos ételekkel szemben sokszor az váltja ki az ellenállást, hogy nem ismerik a gyerekek – tette hozzá Novák Katalin.

További részleteket a pályázatról itt találhatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!