Az erdélyi magyar közösség érdekeit csak bátor politizálással, őszinte beszéddel lehet képviselni

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra kéri az embereket, hogy maguk is alakítsák azt az utat, amelyen a következő két évben halad majd az erdélyi magyarság legfontosabb politikai szervezete.

kdnp.hu – MTI

Az RMDSZ konzultációt kezdeményezett alapszabályának és programjának módosítására – közölte a szövetség hírlevele. Porcsalmi Bálint, ügyvezető elnök a Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülését követően bejelentette: március 13-ig várják a civil szervezetek, a pedagógusszövetség, a történelmi magyar egyházak, RMDSZ-tagok, de főként a magyar emberek javaslatait az RMDSZ alapdokumentumainak a módosítására. Hozzátette: azt kérik az emberektől, hogy maguk is alakítsák azt az utat, amelyen a következő két évben halad majd az erdélyi magyarság legfontosabb politikai szervezete. 

Az ügyvezető elnök szerint az RMDSZ május 13-án tartandó kongresszusának a tétje stratégiai irányt mutatni a következő két esztendőre, valamint számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban. Porcsalmi Bálint kijelentette: az erdélyi magyar közösség érdekeit csakis akkor lehet eredményesen és hitelesen képviselni, ha a szövetség bátran politizál, ha őszintén beszél azokról a problémákról, amelyekkel szembe kell nézni az elkövetkező években.

„Azt mondtuk, 2019-re a legmodernebb politikai szervezete leszünk Romániának, de a régiónak is. A megvalósítás egyik feltétele a hitelesség és az egyenes beszéd” – idézte az ügyvezető elnököt az RMDSZ hírlevele.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!