Az Európai Parlament felére csökkentené a kidobott élelmiszert

Felére csökkentenék az Európai Unióban kidobott élelmiszer mennyiségét 2030-ra az Európai Parlament (EP) plenáris ülése által kedden elfogadott állásfoglalás alapján. Hölvényi György kereszténydemokrata EP képviselő úgy vélekedett, hogy az Európai Uniónak, a világ egyik leggazdagabb és leginkább prosperáló közösségének erkölcsi és politikai felelőssége az évente kidobott élelmiszerek hatalmas mennyiségének csökkentése.

A nagy többséggel elfogadott határozatban kérték az Európai Bizottságot, hogy könnyítse meg a fogyasztásra alkalmas eladatlan élelmiszerek jótékonysági célú adományozását és teremtsen tiszta helyzetet a lejárati időt jelölő elnevezések között.
  
Az uniós parlament sajtószolgálata felhívta a figyelmet, hogy mivel sok fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a „minőségét megőrzi", a „felhasználható" és a „fogyasztható" felirat nem ugyanazt jelenti, ezért a hatóságoknak és az érdekelt feleknek világosabb útmutatást kell nyújtaniuk a vásárlóknak.

A szövegben az áfa-irányelv módosítására szólították fel a bizottságot, hogy az élelmiszer-adományok a jövőben adómentességet élvezhessenek, illetve kiemelték, hogy uniós forrásokat lehetne felhasználni ezek begyűjtésére, szállítására, tárolására és szétosztására.

A képviselők azt akarják elérni, hogy a 2014-es szinthez képest 2025-re 30 százalékkal, 2030-ra pedig 50 százalékkal csökkenjen a kidobott élelmiszer mennyisége.

Évente mintegy 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik az Európai Unióban, az unió lakosai átlagosan 173 kilogramm élelmiszert dobnak ki, miközben ennek a megtermelése és szemétként kezelése évi 170 millió tonna széndioxid kibocsátásával jár.


Hölvényi György kereszténydemokrata  európa parlamenti képviselő (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő úgy vélekedett, hogy „döbbenetes számadatok ezek, különösen, ha arra gondolunk, hány millió ember alultáplált vagy egyenesen éhezik napjainkban". Úgy vélte, az Európai Uniónak, a világ egyik leggazdagabb és leginkább prosperáló közösségének erkölcsi és politikai felelőssége az évente kidobott élelmiszerek hatalmas mennyiségének csökkentése.

Erdős Norbert fideszes képviselő fontosnak tartotta kiemelni, hogy az élelmiszer-hulladékok keletkezéséhez nagymértékben hozzájárul a címkézésre, a felelősségre és az adózásra vonatkozó uniós és tagállami rendelkezések ellentmondásossága, valamint a fogyasztók oktatásának és a bevált gyakorlatok megosztásának hiánya.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!