Az örökbefogadó szülőket éppúgy megilletik a családtámogatások

Az örökbefogadó szülőket ugyanúgy megilletik a családtámogatások, például az otthonteremtési kedvezmény, mint a vér szerinti szülőket – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos


Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, egyre több, korábban állami gondozásban lévő gyerek kerül örökbefogadással szerető családba, mert a folyamat gyorsabbá, az eljárás pedig egyszerűbbé vált az elmúlt években. Jelezte: 2010 és 2016 között a lezárt örökbefogadások száma csaknem 20 százalékkal emelkedett, 754-ről 896-ra.

Jelezte: az örökbefogadások 72 százaléka volt titkos, amikor nem ismeri egymást a szülő és az örökbeadó anya, míg a többi nyílt, illetve családon belüli.

Az elmúlt évek fontosabb változásai között említette az örökbefogadói gyes bevezetését, valamint azt, hogy fejlesztették és tartalmilag bővítették az örökbefogadásra való felkészítés időszakát, a tanácsadókat pedig beemelték a pedagógus-életpályába, így ők komolyabb anyagi megbecsülést kapnak. Azt is mondta, nagyobb anyagi megbecsüléssel jár az, ha valaki örökbefogadott gyermeket nevel.



Fontosnak mondta az elfogadói szemléletet is, amely szerint nem ítélhető el az az anya, aki örökbeadja a gyermekét.

Novák Katalin kérdésre válaszolva arra hívta fel a figyelmet, mindig a közelben próbálják örökbeadni a gyerekeket, hogy abban a környezetben nőjenek fel, ahol születtek, és csak ha az országban nem találnak szülőt, kizárólag akkor van lehetőség külföldre örökbefogadásra.

Kérdésre arról is beszélt, hogy a hátrányosabb helyzetű régiókban több az örökbeadható gyermek és kevesebb az örökbefogadásra vállalkozó szülő.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár arról beszélt: 400 millió forintot fordítanak 2560 új nevelőszülő „kiképzésére", továbbá 500 millió forintot a már dolgozók továbbképzésére.

Ismertetése szerint jelenleg az országban 5500 nevelőszőlő dolgozik és körülbelül 15 ezer gyermeket látnak el.

Azt mondta, a gyermekvédelemnek nemcsak az a kizárólagos feladata, hogy a fiatalok biztonságáról, ellátásáról gondoskodjon, hanem hogy „életre szóló esélyt" teremtsen számukra, felkészítse őket az életre, fejlessze képességeiket, készségeiket, jártasságaikat. Ehhez nem a nagy intézményi ellátáson, elkülönített társadalmakon keresztül vezet az út, hanem „beágyazásukkal" a helyi közösségekbe. Ebben pedig a befogadó környezetet biztosító nevelőszülői szolgálat bővítésének, megerősítésének van szerepe – mondta.

Közölte, 2016 végére sikerült elérni, hogy a 12 évesnél fiatalabb gyerekek csaknem 90 százaléka már nevelőszülőknél él. Arról is beszélt, hogy már a nevelőszülőknél élő gyerekek után is jár az ingyenes tankönyv és a díjmentes közétkeztetés.

A nevelőszülői hálózatot megerősítő intézkedések között említette, hogy a szülők számára a kormány 2014-től foglalkoztatási jogviszonyt biztosított, majd eltörölte a munkavállalási korlátozást. Emlékeztetett arra is, hogy míg az átalakítási reform előtt 15 ezer forint volt, addig jövőre már mintegy 60 ezer forint lesz az egy gyermek utáni nevelői díj.

Czibere Károly kiemelte, idén 19,3 milliárd, míg jövőre 20,5 milliárd forintot fordítanak a költségvetésben a nevelőszülői hálózat finanszírozására.
  
A két államtitkár azt hangoztatta, hogy az örökbefogadásnál és a nevelőszülőkhöz adásnál is mindenekelőtt a gyermek érdekeit kell figyelembe venni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!