Az otthonteremtési programban 42 ezer családot támogat a kormány

Az otthonteremtési program elindulása óta már 42 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig meghaladta a 108 milliárd forintot –  mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára azt közölte, hogy az Országgyűlésnek benyújtott költségvetési javaslat szerint jövőre a kormány 226 milliárd forintot fog otthonteremtési támogatásra fordítani. Ez azt jelenti, hogy hat év alatt csaknem a kétszeresére, 82 százalékkal nőtt az otthonteremtésre fordított támogatások nagysága –  fűzte hozzá.

Azt hangoztatták, hogy amíg a mostani kormány hivatalban van, mindenképpen lehet számítani az otthonteremtési támogatásokra, a program célja pedig az, hogy a gazdaság élénkítése mellett a fiatalok gyermekvállalását, családalapítását is támogassák.

Dömötör Csaba arról beszélt, hogy jelentősen nőtt a lakásépítési kedv Magyarországon, és ez a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésének adatain is jól látszik. 

Csaknem másfélszeresére nőtt a csok-ot igénylők száma

Az idei első negyedévet a tavalyival összehasonlítva csaknem másfélszeresére nőtt a csok-ot igénylők száma, miközben a támogatási kérelmek összege megduplázódott. A lakásépítési kedv javulását jelzi az is, hogy az idei első negyedévben 47 százalékkal több lakás épült a tavalyi azonos időszakhoz képest, az egyszerű bejelentések száma pedig 90 százalékkal nőtt –  mondta.

A csok járulékos hatásai közé sorolta, hogy ha 10 ezerrel több lakás épül, akkor az fél százalékkal „dobhatja meg” a gazdasági növekedést és 14-16 ezer új munkahelyet hozhat létre. A csok a gyermekvállalást is ösztönzi, ezért nemzeti ügy az otthonteremtés –  hangoztatta.

A kormány folytatja az otthonteremtési programot, szerinte ugyanakkor az ellenzéki pártok támadás alatt tartják azt. Véleménye szerint Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is elvenné a magyar családoktól az otthonteremtés lehetőségét. Szerinte Botka László is olyan, mint a korábbi szocialista vezetők, akik a 2002-es kormányváltás után eltörölték az akkori otthonteremtési programot. 

”El a Rolex órás mancsokkal az otthonteremtési programtól” –  fogalmazott.

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy a 2018-as költségvetés is a családok költségvetése lesz, és ahogy 2010 óta minden évben, jövőre is növekednek a családokra fordított források.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az otthonteremtésben támogatott 42 ezer család mára már egy nagyvárosnyi közösséget jelent. Fontos kihívásnak mondta ugyanakkor, hogy megfordítsák a negatív demográfiai tendenciákat. Szerinte ezt nem erőszakos betelepítéssel kell megoldani, hanem belső erőforrásokkal, és ezt a célt szolgálja a gyermekvállalást ösztönző otthonteremtési program is.

Azt mondta, a demográfiai fordulat már el is indult és ez részben éppen a csok-nak köszönhető. Megemlítette, hogy 2016-ban minden egyes demográfiai mutató jó irányba mozdult el, így például 20 éve nem volt olyan magas a gyermekvállalási kedv, mint tavaly.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!