Brüsszel a törvénytelenséget – az illegális migrációt – akarja törvényessé tenni

A Fidesz szerint Brüsszel magasabb fokozatra szeretné kapcsolni a „Soros-terv" végrehajtását.

kdnp.hu – MTI



Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Brüsszelben szerdán egyértelművé vált, hogy a korábban esetinek, átmenetinek és 120 ezresnek mondott befogadási kvótát valójában nem gondolják sem esetinek, sem átmenetinek, sem pedig 120 ezresnek, a kvótaperre alapozva ugyanis azt most „megfejelték újabb 50 ezerrel".

„A Soros-terv kibővítése zajlik, magasabb fokozatba kapcsolása, nagyon komoly hazudozással, fenyegetőzéssel, zsarolással" – mondta.

Éppen ezért soha nem volt még annyira szükség a nemzeti konzultációra, mint most – hangsúlyozta Németh Szilárd, a kérdőívek kitöltésére kérve azokat, akiknek fontos az ország biztonsága, az európaiság, a magyar kultúra megőrzése és Magyarország szuverenitásának, függetlenségének fenntartása.

A Fidesz politikusa aláhúzta, a Magyarország által vitatott kvótadöntésben teljesen kusza kép alakult ki.

Példaként említette, hogy Brüsszel annak ellenére nagy sikerként értékeli a történteket, hogy az illegális bevándorlók mintegy negyedét tudták csak szétosztani, miközben vannak olyan országok, köztük Magyarország és Lengyelország, ahova egyetlen illegális migráns sem érkezett, Ausztria pedig a kvóta egy százalékának megfelelő bevándorlót fogadott be.

Mégis a V4-országok ellen kötelezettségszegési eljárás indult, Ausztria ellen pedig nem – hangsúlyozta, aláhúzva, Brüsszel úgy gondolja, hogy a kvótadöntést tovább kell folytatni, amíg a 120 ezres kvótát ki nem merítik, sőt a kvótaperben született döntésre alapozva azt még „megfejelték" újabb 50 ezerrel.

Ez nagyon összecseng a Soros-tervvel, Brüsszel pedig most ezt az egészet fel akarja gyorsítani, folyamatossá és állandóvá téve a migránsok szétosztását. „Most 50 ezerről beszélnek, de már ott van az előkészítés a decemberi találkozóra, hogy korlátlan legyen a betelepítés" – fogalmazott, hozzátéve, ez is mutatja, hogy a veszély egy cseppet sem múlt el!".

Németh Szilárd szólt arról is, hogy Brüsszel szerint már nemcsak a háborús övezetekből, hanem például „fekete Afrikából" is be kell engedni az illegális migránsokat, ahonnan eddig nem kellett.

Hangsúlyozta, aki nem akarja végrehajtani a Soros-tervet azt még meg is büntetik. Példaként említette, hogy a kötelező kvóta ellenére be nem engedett migránsok után egyenként 78 millió forintnak megfelelő büntetést szándékoznak kiszabni.

A Fidesz alelnöke szerint Európának a befogadás egyéb költségeit is állnia kell, amire a kölcsönfelvétel az ajánlat, amit az IMF és a Világbank intéz majd. Amennyiben pedig ez nem lenne elég, akkor az uniós felzárkózási alapokat is megcsapolhatják.

„Ez nem könyöradomány, bocsánatot kérek, ez nem a KGST, meg a Varsói Szerződés!" – fogalmazott Németh Szilárd, felhívva a figyelmet arra, hogy Magyarország önkéntesen csatlakozott az unióhoz azért, hogy gazdaságilag és szociálisan is ugyanolyan fejlettségi szintre kerüljön, mint az a Nyugat-Európa, „akiknek nem kellett azt a kanosszát végigjárni, amit itt mi Közép-Kelet-Európában végigjártunk, hogy csak a nácizmust, meg a kommunizmust említsem".

A kormánypárti politikus szerint arról is beszélnek még, hogy az ide érkező illegális bevándorlóknak „9 millió forintot kell adni, hogy majd tudja az életét intézni" – mondta.

Németh Szilárd úgy összegzett, Brüsszel a törvénytelenséget, vagyis az illegális migrációt akarja törvényessé tenni. Ez pedig az európai jogot, a schengeni szerződést és a nemzetállamok szuverenitását is sérti – sorolta.

„Nehogy már Brüsszelből mondják meg, hogy mi Magyarországon: Budapesten, Vecsésen, Győrben, Mórahalmon kivel éljünk együtt!" - jelentette ki, megerősítve, a magyar a kormánynak nagy szüksége van, hogy "ebben az erőszakosságban, fenyegetettségben" érezze: a magyar emberek mögötte állnak.

Németh Szilárd szerint ebben jelenthet nagy segítséget a nemzeti konzultáció, amellyel „Magyarország erős és tiszta üzenetet" küldhet az uniónak.

A Fidesz alelnöke a menzareformban képviselt álláspontjára vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, szívesen látná Magyarországon tanácsadóként a híres brit szakácsot, Jamie Olivert.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!