Czeglédy bűnszervezete vélhetően különböző szolgáltatásokat végzett a szocialistáknak

Erős a gyanú, hogy a Czeglédy Csaba által vezetett bűnszervezet különböző szolgáltatásokat végzett a szocialistáknak – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

A fideszes politikus ezt azzal indokolta, hogy a legújabb információk szerint egy ausztriai titkos széfben, ami Czeglédy Csaba tulajdonában volt, 1 kilogramm mennyiségben aranytömböket foglaltak le, mintegy 11 millió forint értékben, ennek ellenére a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK), hallgatásával még mindig védelmet biztosít Czeglédy Csaba számára.

Budai Gyula közölte: „úgy látszik, hogy az MSZP-ben az a divat, hogy a párt pénzeket és a piszkos kampány pénzeket ausztriai számlákon, illetve titkos széfekben tartják”. Utalt Simon Gábor, volt szocialista politikus esetére, aki szavai szerint szintén egy ausztriai bankszámlán tartotta az MSZP-hez köthető pénzeket.

A Fidesz olyan kérdésekre keresi választ, mint például: „igaz-e, hogy Czeglédy biztosította az MSZP-nek a telefonközpont szolgáltatást a kampányban?” – mondta Budai Gyula, hozzátéve, ráadásul az is felvetődik, hogy a Czeglédy által működtetett diákszövetkezet diákjait erre használták fel.

Választ várnak arra is, hogy „áramlott-e kampánypénz az MSZP-hez és a DK-hoz Czeglédytől?”, illetve, hogy „elfogadtak-e Czeglédytől pénzt vagy más szolgáltatást az ügyben érintett két ellenzéki párt politikusai?”

Budai Gyula szerint mindezek után az a legfontosabb kérdés, hogy „Czeglédy Csabát ezekért a szolgáltatásokért ügyvédi megbízásokkal fizette-e ki az MSZP és a DK”, valamint, hogy „hány MSZP-s és DK-s politikusnak van ügyvédi megbízása Czeglédy Csabánál?”

A fideszes politikus újságírói kérdése válaszolva felidézte: a Csongrád Megyei Főügyészség pénteken számolt be arról, hogy egy ausztriai pénzintézet széfjéből 1 kilogramm tömbaranyat foglaltak le, amelynek az értéke 10-11 millió forint. A széf Czeglédy Csaba tulajdonában volt. Ez egy tényállítás az ügyészség részéről – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!