Terrorizmus elleni harc: egyezik az amerikai és magyar álláspont

A NATO-tagországok védelmi miniszterei kétnapos tanácskozásának részleteit ismertette Simicskó István, honvédelmi miniszter szerdán Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva.  Magyarország számára megnyugtató a terrorizmus elleni harchoz és a több helyszínen jelentkező válság megoldásához való amerikai hozzáállás, az ugyanis nagymértékben egyezik Magyarország álláspontjával – jelentette ki.

 


Simicskó István honvédelmi miniszter, a KDNP alelnöke (Fotó: fidesz.hu)

Elmondta: a külső fenyegetettségre adandó válaszról alkotott amerikai elképzelés Magyarország álláspontjával egyező módon azt hangsúlyozza, hogy nagyobb katonai szerepvállalással kell jelen lenni ott, ahol válság van, és a lehető leghamarabb békét kell teremteni annak érdekében, hogy az ott élők otthon maradhassanak és helyben boldogulhassanak.

Az ülés szünetében nyilatkozó miniszter történelminek nevezte a NATO védelmi minisztereinek találkozóját, ugyanis véleménye szerint az új amerikai miniszterrel folytatott tanácskozáson elhangzottak új irányt jelölnek ki a NATO számára. James Mattis üzenete az volt, hogy az Egyesült Államok még hangsúlyosabban kiáll a katonai szövetség kollektív megerősítése mellett, azonban elvárja a szövetségesektől, hogy anyagilag is többel járuljanak hozzá a NATO kiadásaihoz – emelte ki.

Simicskó István hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a korábban megállapított hozzájárulás, a bruttó hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékának teljesítése mellett. Budapest arra törekszik, hogy mielőbb elérje ezt az arányt – tette hozzá.

Fokozni kell a terrorizmussal szembeni küzdelmet

A tanácskozás részleteit ismertetve elmondta: a miniszterek egyetértettek abban, hogy a keletről érkező veszélyekkel szemben a NATO hatékonyan lépett fel, ugyanakkor fokozni kell a délről fenyegetettséget jelentő terrorizmussal szembeni küzdelmet. Karakteresebb és határozottabb kiállásra kell számítani az Egyesült Államok részéről az iszlám radikalizmussal szemben, ugyanakkor szárazföldi hadműveletek lehetőségéről nem esett szó a tanácskozáson – mondta a miniszter.

A NATO-Oroszország kapcsolatról Simicskó István úgy vélekedett, hogy a katonai szövetségnek párbeszédet kell folytatnia Moszkvával, ugyanakkor a megegyezésre való törekvés mellett az erő elvét is vallva folytatni kell az elrettentés politikáját. Magyarország számára fontos, hogy a NATO erős szövetség legyen, ezért részt vesz a balti államok biztonságérzetének javításában – tette hozzá.

Az MTI-hez eljutott információk szerint a brüsszeli tanácskozáson Martin Stropnicky cseh és Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter kétoldalú légtérvédelmi megállapodást írt alá. A két légierő összehangolt működése eszerint az év közepéig megvalósulhat. Peter Gajdos az aláírást követően elmondta, hogy Szlovákia hamarosan megkezdi egy hasonló légtérvédelmi megállapodás előkészítését Magyarországgal és Lengyelországgal is.

Simicskó István a nyilatkozatában azt hangsúlyozta, Magyarország elkötelezett a visegrádi országokkal folytatott együttműködés mellett, és fokozni kívánja a katonai együttműködést, hogy ezzel is hozzájáruljon Európa biztonságához.

kdnp.hu – MTI

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <em> <strong>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Insert SoundCloud track or set with the [soundcloud:URL] tag.
  • You may insert videos with [video:URL]

További információ a formázási lehetőségekről