Egyre több fiatal csatlakozik a KDNP-hez [+galéria]

Jól működik a Fidesz-KDNP szövetség – jelentette ki Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője kedden Miskolcon. A Kereszténydemokrata Néppárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Mezőkövesden új KDNP-alapszervezet alakult, egyre több fiatal csatlakozik a párthoz.


Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa, Dr. Sója Szabolcs a Kereszténydemokrata Néppárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke és Molnár Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezetének elnöke (b-j) (KDNP Fotó: Váli Miklós)


Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető alelnöke (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt is kiemelte, hogy erős KDNP-szervezet van Miskolcon. Szerinte olyan politikai életre lenne szükség Magyarországon, amelyben erős pártok mutatnak alternatívát, azonban ma „sajnos az egyetlen kormányképes erő a Fidesz-KDNP szövetség". Azért sajnos – fűzte hozzá a parlament kereszténydemokrata képviselőcsoportjának vezetője –, mert „a többi párt gyenge képességeket mutat fel, amely a támogatóik számára méltatlan".


Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke egyebek mellett azt mondta: Mezőkövesden új KDNP-alapszervezet alakult, egyre több fiatal csatlakozik a párthoz. A párt keresztény értékeinek hangsúlyozása a fiatalságnak, az új generációnak vonzerőt jelent, tart a fiatalítás, az ifjúság fontosnak tartja a keresztény értékeket.


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az egészségügy helyzetéről beszélt. Azt mondta: az elmúlt hat évben mind az országban, mind Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mind pedig Miskolcon jelentősen fejlődtek az egészségügyi intézmények, országos szinten erre a célra 500 milliárd forint jutott a költségvetésből.

Az egészségügyi fejlesztések folytatódnak, az ágazatban dolgozók bérét emelik, a tavalyi, az idei, és a következő évi emeléssel „nagyon nagy mértékű bérfejlesztés lesz". A kormányzat idén az egészségügyre 172 milliárd forintot fordít, ebből 80 milliárd béremelésre jut, a többi fejlesztésekre, kapacitások bővítésére – tette hozzá. Hangsúlyozta: az egészség megőrzésének nagyon fontos szerepet tulajdonítanak, azt szeretnék, hogy növekedjen az egészségben eltöltött évek száma Magyarországon.

Tekintse meg a Miskolcon készült fotógalériánkat!

Kereszténydemokrata választmányi ülés és fórum Miskolcon

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!