Érd is új tornacsarnokkal gazdagodott

Egy évvel az alapkőletétel után átadták az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium területén megépült tornatermet. Gárdony és Pázmánd után most Érd gazdagodik egy sporteszközökkel és bútorokkal teljesen felszerelt tornateremmel, amelyhez öltözőblokk, szertár, elsősegély szoba és mosdók is épültek a nettó 260 millió forintos beruházásban – mutatott rá az átadó ünnepségen Aradszki András energiaügyi államtitkár, Érd kereszténydemokrata országgyűlési képviselője.


T. Mészáros András Érd polgármestere (j5), Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelő államtitkára (j3) és
Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára, Érd kereszténydemokrata országgyűlési képviselője (j2) (KDNP Fotó: Váli Miklós)


A kiemelkedő építészeti színvonalú iskola mellé tervezett épület a környezeti adottságokhoz igazodó speciális kialakítást kapott. A nagy szintkülönbség miatt az új épület süllyesztett kiszolgáló egységgel rendelkezik, az iskolából egy részben fedett átjárón keresztül közelíthető meg. A tornacsarnok megfelelő körülményeket biztosít a diákok számára a mindennapos testneveléshez. A kézilabdán kívül minden teremsportágra, köztük kosárlabdázásra, röplabdázásra és teremfocira is alkalmas.


Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára, Érd kereszténydemokrata országgyűlési képviselője (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára, Érd kereszténydemokrata országgyűlési képviselője kiemelte: „A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program végrehajtása jó ütemben halad, a felgyorsult folyamatoknak köszönhetően az első ütem beruházásainak mintegy harmada 2017 tavaszáig megvalósult. Eddig 24 létesítményt vehettek birtokba a települési önkormányzatok és a térségek lakói, idén májusban már a harmadik tornatermet adják át. Gárdony és Pázmánd után most Érd gazdagodik egy sporteszközökkel és bútorokkal teljesen felszerelt tornateremmel, amelyhez öltözőblokk, szertár, elsősegély szoba és mosdók is épültek a nettó 260 millió forintos beruházásban.”


Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelő államtitkára (KDNP Fotó: Váli Miklós)

Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelő államtitkára hangsúlyozta: „Az iskolai egészségfejlesztés egyik meghatározó területe az iskolai testnevelés és sport, mint az egészségtudatos, aktív életvezetésre nevelés eszköze. Ezért tartotta fontosnak a magyar kormány, hogy bevezesse a mindennapos testnevelést, amellyel a sport a fiatalok mindennapjainak részévé válva tanítja meg őket fegyelemre, koncentrációra és kitartásra. E beruházás jó hatást gyakorol a gyermekek sporthoz való hozzáállására, biztosítja a sportág-népszerűsítő, sportágválasztó foglalkozásokat, amellyel nemcsak népegészségügyi célok valósulnak meg, hanem a szakemberek felkészültsége, munkája is maximálisan érvényre jut.”

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program első ütemében országszerte 25 tornaterem, 24 helyszínen több mint 100 tanterem, 5 komplett iskola és 24 tanuszoda beruházás valósul meg. Az érdi tornaterem a huszonnegyedik átadott létesítmény a teljes egészében költségvetési forrásból finanszírozott programban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!