Erősödő magyar-baden-württembergi kapcsolatok

Magyarország és  Baden-Württemberg tartomány között kiemelt jelentőségű és erős a kapcsolat, ami a jövőben még inkább mélyülni fog – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken a magyar-baden-württembergi vegyes bizottság Németországban tartott ülését követően telefonon az MTI-nek. A tartományban sok olyan német állampolgár él, akik 1946-1947-ben a német nemzetiségűek kitelepítésekor hagyták el Magyarországot és általános szimpátiával, családi, érzelmi, emberi kapcsolatok révén kötődnek Magyarországhoz.

kdnp.hu – MTI

Elmondta: a Németországgal bonyolított magyar külkereskedelmi forgalom jelentős részét ez a tartomány adja, és onnan érkezik Magyarországra a német működőtőke-befektetés jelentős hányada

Példaként említette a Bosch, a Mercedes-Benz magyarországi beruházásait, köztük az autógyár kecskeméti gyárának több mint egymilliárd euró értékű fejlesztését, ami közvetlenül 3 ezer új munkahelyet, közvetve pedig ennek többszörösét hozza létre. Megjegyezte: a két nagy cégen kívül a tartományból jövő vállalatok is több tízezer munkahelyet tartanak fenn Magyarországon.

Magyar Levente kifejtette: a Baden-Württemberg tartománnyal fenntartott vegyes bizottság az egyik legaktívabb, százas nagyságrendű projektek futnak és indulnak a felügyelete mellett. 

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a vegyes bizottsági üléshez kötődő megbeszélésekből eredmények születhetnek. Tárgyalt a Mercedes vezetőivel, akikkel áttekintették a fejlesztések állását, hogy minél hamarabb, tervszerűen megvalósuljon a nagy beruházás, illetve  találkozott olyan, több száz munkavállalót foglalkozót német cégek képviselőivel is, amelyek Magyarországra települést, illetve a már meglévő telephelyeik bővítését fontolgatják.

Magyar Levente kiemelte: a magyar-baden-württembergi széles együttműködés több területet érint, a gazdaság mellett egyebek közt kiterjed a kultúra, a tudomány területeire, az emberek közötti kapcsolatokra. 

Az Andrássy Egyetemet részben Baden-Württemberg tartomány kormánya tartja fenn Magyarországon, a Duna stratégia keretében milliárdos fejlesztések, közös programok futnak – sorolta az államtitkár, aki szerint a Duna olyan eleme a kétoldalú kapcsolatoknak, amely évszázadok óta összeköti nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben is a két országot. 

Magyar Levente hangsúlyozta, hogy Baden-Württemberg tartományban sok olyan német állampolgár él, akik 1946-1947-ben a német nemzetiségűek kitelepítésekor hagyták el Magyarországot, ők és leszármazottaik jelentős létszámot képviselnek, és általános szimpátiával, családi, érzelmi, emberi kapcsolatok révén kötődnek Magyarországhoz.

 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!