A katolikus egyháznak meg kell újulnia

A katolikus egyháznak meg kell újítania módszereit és nyelvezetét, hiszen a változó körülmények között élő mai embernek kívánja eljuttatni üzenetét. Az embernek egységes világképre van szüksége – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó Erdő Péter bíboros prímás, Esztergom-budapesti érsek.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyennek látja az ország helyzetét most, a gazdasági válság idején, elmondta: a részleteket illetően gazdasági szakembernek kell lenni ahhoz, hogy az ember pontos képet adjon. Annyit azonban az embereknek a hangulatából vagy a lelki állapotából érzékelünk, hogy sokakat valamiféle szomorúság, a kilátástalanság érzése kerített hatalmába, és ez nagyon nagy baj. Az emberi optimizmusnak, a tenni akarásnak, vagy a reménynek valódi hatása van a sorsunkra, valódi hatása van az objektív körülményekre is. Tehát azt gondolom, hogy szükségünk van a reménységre. Ezt a reménységet pedig mi, katolikusok a keresztény hitünkből, világnézetünkből meríthetjük.

Az egyházi vezető beszélt arról is, az embernek egységes világképre van szüksége, egyébként nem tudja mi a jó, mi a rossz, hogy mi értékes és miért becsülheti az adott dolgot. Ha mondjuk egy társadalomnak az a célja, hogy tagjai minél nagyobb jólétben éljenek, akkor meg kell kérdeznünk, hogy mi a jó az embernek? Ehhez pedig meg kell kérdeznünk, hogy ki az ember? Meggyőződésem, hogy az egyháznak elsősorban az alapvető kérdésekben kell világos útmutatást adnia. Az isteni kinyilatkoztatás az, ami a történelmen keresztül érlelte és vezette az emberiséget, amelynek az üzenetét az egyház is hitünk szerint hordozza. Tehát alapvetően az első okunk a reménységre az, hogy van Isten, hogy nem vagyunk kitéve egy értelem nélküli, logikátlanul működő világmindenség kénye-kedvének, és a történelmünk sem értelmetlen folyamat, hanem célja van – hangsúlyozta Erdő Péter.

A teljes interjú elolvasható itt.

Forrás: gondola.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!