A szlovákiai és a magyarországi egyházak ökumenikus tanácsainak közös adventi nyilatkozata

A Szlovákiai és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsainak Elnökségei 2008. december 16-án, adventi hittel, reménységgel és várakozással találkoztak Révkomáromban, ahol az alábbi közös nyilatkozatot tették.

Mint országaink evangéliumi hitben osztozó, felelős polgárai a két nemzet megbékéléséért imádkozunk. Ennek az imádságos találkozásnak szomorú aktualitást ad, hogy a két nép kapcsolata az utóbbi időben feszültté vált, sok esetben elmérgesedett. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a miniszterelnöki és államfői találkozók nem hoztak javulást sem a magyar és szlovák politikusok, sem pedig a két nemzethez tartozó polgárok kapcsolatában.

Mint a szlovákiai és a magyarországi egyházak ökumenikus testületeinek képviselői jó lelkiismerettel kijelentjük, hogy mindkét ország Krisztus-hívői békességben, megértésben és szeretetben kívánnak élni. Ezzel a lelkülettel tudják Karácsonykor a Krisztusban alászálló isteni kegyelmet fogadni és arról így tudnak hitelesen bizonyságot tenni a maguk anyanyelvén. Közös meglátásunk, hogy minden lehetséges eszközzel kötelességünk előmozdítani országainkban és országaink között a személyes megbékélést és a kölcsönös kiengesztelődést.
 
Hisszük, hogy az emberi kapcsolatokban meglevő bizalmatlanságot a múlt keserű tapasztalatai is táplálják. Ebből a bizalmatlanságból a tények pontos ismeretén keresztül vezet az út az őszinte bűnbánathoz, megbocsátáshoz és az egymással való megengesztelődéshez. Ezért elengedhetetlen, hogy a közös világi és egyháztörténelmi tudományos testületek munkájukat nagyobb hatékonysággal végezve szolgálják a két nép javát. Munkájukban rögzítést nyerhetnek a tények körüli konszenzusok, de az értelmezések különbözősége is. Az egyházi, ökumenikus közösségek pedig őszinte önvizsgálattal és bűnbánattal szolgálják a megbékélést. Méltatlan közös múltunkhoz és történelmi szomszédságunkhoz az egymás ellen hangolás, sőt olykor uszítás fájdalmas jelensége és az ellenséges indulatok ébresztése. A múlt terhét, amely újra és újra életesen nehezedik ránk, nem kívánjuk tovább hordozni.

Azért imádkozunk, és azért fáradozunk, hogy a két nemzet felelős vezetői üljenek tárgyalóasztalhoz és teljes nyitottsággal, őszinte elhatározással munkálják a szlovák és magyar nép hatékony, eredményes és békés jövendőjét. Ebbe az imádságba és tevőleges igyekezetbe szeretettel meghívunk minden keresztyént és minden felelősen gondolkodó jóakaratú embertársunkat. "Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek" (Péld 14,34).

Adventi várakozásunk és karácsonyi örömünk legyen azzal teljes, hogy nemzeteink - a Kárpát medence és a világ népeivel együtt - egy szívvel dicsőítik a Szentháromság Istent, aki ma is elhozza nekünk a békességet és a jóakaratot.

a Szlovákiai Egyházak                   a Magyarországi Egyházak
Ökumenikus Tanácsa nevében       Ökumenikus Tanácsa nevében

Jan Semjan     Ladislav Krpala    dr. Szebik Imre   dr. Bóna Zoltán
   elnök           főtitkár              elnök           főtitkár          
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!