A vallás megvéd a betegségektől

A vallás védte meg eleinket a pusztító betegségektől - ezzel a forradalmian új evolúciós elmélettel állt elő két amerikai kutató, akik szerint ezzel magyarázható, miért hisznek többféle vallásban a trópusokon élő emberek, mint a hideg égöviek.

"Miért van Elefántcsontparton 76 vallás, Norvégiában pedig csak 13? Brazíliában 159, Kanadában viszont csak 15, miközben mindkét ország nagyjából azonos méretű?" - ezt a kérdést tette fel magának az Új-mexikói Egyetem két kutatója, Corey Fincher és Randy Thornhill professzor.

A Proceedings of the Royal Society, Biological Sciences című szaklapban ismertetett elméletük szerint a vallás megosztja az embereket, ezáltal pedig lassítja a betegségek, járványok terjedését, márpedig ez utóbbiak gyakoribbak a forró égövön. A közös hit összekovácsolja a közösséget, s egyúttal bizonyos mértékben elzárja a többitől. Ennek rövid távú következménye a betegségektől való védelem, hosszú távon pedig az, hogy genetikailag is megváltozik némileg az adott embercsoport, ami szintén védelmet jelenthet a fertőzésekkel szemben. A hit magyarázza azt is, hogy a fertőzött vagy beteg csoport tagjai nem költöznek el és nem szóródnak szét - szintén akadályozva a kór terjedését - írják a tudósok.

InfoRádió

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!