Áldozatok és embermentők – zsidó-keresztény emlékkoncert

Az IKSZ – Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Barankovics István Alapítvány és a Holokauszt Emlékközpont közös zsidó-keresztény emlékkoncertet szervez,  Áldozatok és embermentők címmel a Holokauszt-emlékévben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

kdnp.hu

A koncert helyszíne: Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom (1065 Budapest, Pethő Sándor utca 2.)
 
Időpontja: 2014. november 30. 19 óra 30 perc (a 18:30-kor kezdődő szentmise után)
 
Fellépők:
Murányi Tünde színművésznő,
Dobszay Péter orgonaművész,
a Goldmark Kórus,
Fekete László,
a Dohány utcai zsinagóga főkántora
és Haramza László, operaénekes.
 
A koncert tematikájában a zsidó és keresztény vallási énekek egymásra felelve szólalnak meg. Zárásként pedig a két vallás legfontosabb imádsága, a Kaddis és a Mi Atyánk hangzik el egy közös dalban.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!