GYORSMÉRLEG

2015. január 1. és 2015. december 31. között benyújtott alkotmányjogi panaszok száma 737 volt. E szám azonban nem tartalmazza  azt a kb. 1150 alkotmányjogi panaszt, melyeket lényegében azonos szöveggel devizahiteles ügyekben nyújtottak be.

Az előadó alkotmánybíróra kiszignált és befejezett ügyek száma 364 volt,  melyből egyesítés révén 76 született.
 

* Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró mandátuma 2015. február 24-én lejárt.
 

LEGFRISSEBB HATÁROZATOK, VÉGZÉSEK

Felmentés jogellenességének megállapítása

A 2012. évi V. törvény 3. § (5) bekezdése, valamint a Fővárosi Törvényszék 49.Mfv.631.087/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Előzménye: az alkotmányjogi panaszos kormánytisztviselői jogviszonyát felmentéssel bizalomvesztés jogcímén szüntették meg. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, amely megállapította a kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetését, és 11 havi átlagkereset megfizetésére kötelezte a minisztériumot.

Az ítélet ellen az indítványozó fellebbezéssel élt, kérve annak megváltoztatását, és az átalány kártérítés összegének az elsőfokú ítélet szerinti 11-ről, a kereset szerinti 36 havi átlagilletményre történő felemelését.

A fellebbezés után eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított 11 havi átalány kártérítést 20 havira emelte, ám ezen túlmenően az indítványozót 742 300 forint fellebbezési eljárási részilleték megfizetésére is kötelezte.

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete ellen az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság  határozata indokolásában rámutatott: a hivatkozott rendelkezés hátrányos tartalmú, visszamenőleges hatályú szabályozást valósít meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütköző módon azáltal, hogy a folyamatban lévő perekben a munkavállalót megillető átalány-kártérítés megítélhető legnagyobb összegét harminchatról huszonnégy havira csökkentette le. A jogalkotó olyan közszolgálati, foglalkoztatási jogviszonyt érintő perekben csökkentette le a megítélhető átalány-kártérítés összegét, ahol az állam a másik peres fél. Ezáltal nem csupán hátrányos tartalmú, visszamenőleges hatályú szabályozást hozott létre, hanem a saját nézőpontjából kedvezőbb szabályozást teremtett meg folyamatban lévő perekben.

Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította: a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi V. törvény 3. § (5) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. (AB határozat jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapításáról: IV/1772/2013.)

A határozathoz Pokol Béla párhuzamos indokolást, Kiss László, Salamon László és Varga Zs. András pedig különvéleményt csatolt.


Ügyészség adatkezelési tevékenysége

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 34. § (3) és (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére  irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Az indítvány benyújtására okot adó alapügyben a felperesek – a peres eljárást megelőzően – közérdekű adatok megismerése iránti igény nyújtottak be a Fővárosi Főügyészséghez. Kérték, hogy adja ki részükre a Magyar Közigazgatási Társaság (a továbbiakban: MKT) törvényességi ellenőrzésével kapcsolatban készült vizsgálati anyagot, valamint az MKT részére az Ütv. 26. § (3) bekezdése alapján kiadott felhívást, és az erre adott választ. Az ügyészség a kérelmet az Ütv. 34. §-a alapján megtagadta, mert álláspontja szerint a kiadni kért adatok nem közérdekű adatok, hanem folyamatban lévő eljárás során keletkezett, ún. „házi iratok”. A felperesek ezt követően keresetet nyújtottak be, amelyben kérték, hogy a bíróság kötelezze az ügyészséget a kért adatok kiadására. Az elsőfokú bíróság – az Infotv. 27. §-ára, és az Ütv. 34. § (3)–(4) bekezdésére hivatkozással – a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélettel szemben a felperesek fellebbezést nyújtottak be. Ebben a támadott ítélet megváltoztatását kérték, s azt, hogy a bíróság adjon helyt a keresetüknek. A fellebbezés alapján eljáró másodfokú bíróság fordult aztán bírói kezdeményezéssel az Alkotmánybírósághoz.

Az indítványozó bíró szerint az ügyészség közérdekvédelmi tevékenységének minősülő, jelen esetben az egyes jogi személyekkel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel kapcsolatos eljárását érintően az Ütv. 34. § (3) és (4) bekezdése „nem áll összhangban a közérdekű adatok megismerésének szabályaival”. Álláspontja szerint az „alaptörvény-ellenesség abban áll, hogy a jogalkotó nem teremtette meg maradéktalanul azokat a feltételeket, melyek lehetővé tennék, hogy átlátható, egységes és kiszámítható szabályokat alkalmazzon az adatkezelő [ügyészség] és a bíróság a közérdekű adatok megismerése és az adatigényléssel kapcsolatos perek során”.

Az indítványozó bíró másodlagos kérelme arra irányult, hogy amennyiben a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség az előbbiek szerint nem lenne megállapítható, akkor az Alkotmánybíróság semmisítse meg az Ütv. 34. §-át. Állítja: az ügyészség közérdekvédelmi tevékenységének minősülő, jelen esetben az egyes jogi személyekkel és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel kapcsolatos eljárását érintően az Ütv. 34. § (3) és (4) bekezdése „nem áll összhangban a közérdekű adatok megismerésének szabályaival.

Az indítványozó bíró  állítja: a folyamatban lévő perben alkalmazandó jogszabályi rendelkezések között olyan kollízió áll fenn, amely alkotmányos szabályt és elvet is sért és a jogalkalmazás során nem oldható fel. Az Ütv. alkotmányosan igazolható cél érdekében korlátozza a perbeli közérdekű adatok megismerhetőségét, az Infotv. azonban ezt nem teszi lehetővé, amely sérti a jogállamiság elvén keresztül levezetett jogbiztonság követelményét. Az alaptörvény-ellenesség abban áll, hogy a jogalkotó nem teremtette meg maradéktalanul azokat a feltételeket, melyek lehetővé tennék, hogy átlátható, egységes és kiszámítható szabályokat alkalmazzon az adatkezelő és a bíróság a közérdekű adatok megismerése és az adatigényléssel kapcsolatos perek során.

***
 

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a bírói kezdeményezést. A határozat indokolása szerint a bírói kezdeményezésben sérelmezett normából nem következik a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozása, mivel az Ütv. 34. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak nem is hozhatók érdemi kapcsolatba a közérdekű adatok megismeréséhez való joggal. Ezért az Alkotmánybíróság az Ütv. 34. § (3) és (4) bekezdéseivel szemben előterjesztett, e rendelkezések Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésébe ütközésének megállapítására, valamint megsemmisítésére irányuló indítványt az érdemi összefüggés hiánya miatt elutasította. (AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról: III/1065/2015.)

A határozathoz Czine Ágnes különvéleményt csatolt.


Előzetes letartóztatás feltételei

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 327. § (2) bekezdése, a Debreceni Törvényszék 6.B.696/2012/111-II. számú végzése, a Debreceni Ítélőtábla Bkf.III.475/2014/2. számú végzése, a Debreceni ítélőtábla Bf.III.807/2014/3. számú végzése, a Debreceni ítélőtábla Bf.III.807/2014/34. számú végzése, valamint a Kúria Bpkf.II.35/2015/4. számú végzése és a Kúria Bpkf.III.848/2015/2. számú végzés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kezdeményezés vizsgálata.

Az indítványozó az előzetes letartóztatás elrendeléséről és szabadlábra helyezési kérelmek elutasításáról szóló végzések, illetve az ezek ellen bejelentett fellebbezések elbírálásáról rendelkező végzések vonatkozásában azt állította, hogy azok az Alaptörvény IV. cikk (1), (2) és (3) bekezdéseibe, XXVIII. cikk (2) és (7) bekezdéseibe ütköznek. A támadott rendelkezés ugyanis lehetővé teszi, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése automatikusan és kizárólag a szabadságvesztés tartamára tekintettel valósuljon meg, figyelmen kívül hagyva a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti „megalapozottan feltehető” kitétel vizsgálatát. Álláspontja szerint a Be. hivatkozott rendelkezése és annak a bíróságok általi alkalmazása sérti az  alapvető jogait, figyelemmel arra, hogy a tárgyi bírósági eljárásban az előzetes letartóztatás elrendelésére csupán és kizárólag a szabadságvesztés tartamának alapulvételével került sor.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint a támadott normaszöveg lehetőségként fogalmazza meg az előzetes letartóztatás elrendelését, így a tekintetben, hogy szükséges-e a kényszerintézkedés elrendelése, érvényesül a bíróság szabad mérlegelési joga. Alkotmányosan nem kifogásolható önmagában az a jogalkotói döntés, hogy az elsőfokú nem jogerős ítélet meghozatalát követően alkalmazható előzetes letartóztatási okként kodifikálja azt az esetet, ha az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés mértéke reálisan a szökés elrejtőzés veszélyének megnövekedéséhez vezethet. A Be. 327. § (2) bekezdésében foglalt okon alapuló kényszerintézkedés a büntető igény hatékony érvényesítését (ezen belül a büntetés esetleges végrehajthatóságát) célzó preventív intézkedés és mint ilyen nem sorolható a büntetőjogi felelősség megállapításához kötődő hátrányos jogkövetkezmények közé, ennek megfelelően nem ellentétes az ártatlanság vélelmével sem.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/1118/2015.)


Gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése

A Kúria Kfv.II.37.001/2015/8. számú ítélete, valamint a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.K.27.552/2014/5. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kezdeményezés vizsgálata.

A panasz alapjául szolgáló közigazgatási ügy előzményként az indítványozó kiskorú gyermekeit a gyámhatóság 2010 szeptemberében védelembe vette, és kötelezte az indítványozót szülői kötelezettségeinek teljesítésére.

Az indítványozó szerint azzal, hogy tényleges és súlyos veszélyeztetettség hiányában megfosztották újszülött gyermekétől megsértették az Alaptörvényben biztosított jogait. Állítja: az eljárt bíróságok határozataik meghozatala során nem tettek eleget indokolási kötelezettségüknek. A hivatkozott alapjogsérelmek vagyoni helyzetével és etnikai-nemzeti hovatartozásával összefüggésben érték, ezért sérült az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalma is. A támadott ítéletek sértik továbbá az Alaptörvény II. cikkében garantált emberi méltósághoz való jogát, a VI. cikkben garantált magán-és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, a XVI. cikkben a szülő számára garantált jogot a gyermeke nevelésének megválasztásához, a III. cikkben lefektetett embertelen, megalázó bánásmód tilalmát, a XXIV. cikkben garantált tisztességes hatósági eljáráshoz való jogát és a XV. cikkben garantált egyenlő bánásmódhoz való jogát is.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint a közigazgatási bíróság és a Kúria is a szakjogi kérdésekben való állásfoglalás alapján, a gyermek kiemelt érdekeire tekintettel arányos módon korlátozta az indítványozó alapjogát. A hatósági intézkedés alkalmazása szükséges és arányos mértékű beavatkozás volt, ami egyben megfelelt a fokozatosság elvének is.  (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/2703/2015.)


Kinevezés módosítás,  túlmunka megfizetése iránti per

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.4574/2012/4. számú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.566/2014/8. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az eljáró bíróságok által megállapított tényállások szerint az indítványozó 1996-tól állt közalkalmazotti jogviszonyban a munkáltatójával, aki 2007. február 28-án kelt intézkedésével arról értesítette, hogy heti 40 órás munkakörét a jövőben heti 20 órás részmunkaidőben töltheti be azzal, hogy illetménye is arányosan csökkenni fog. 2007. március 30-án erre figyelemmel a munkáltató a kinevezés módosítását kezdeményezte, az indítványozó azonban azt nem írta alá, és egyértelmű szándékát sem közölte a munkáltatóval. Erre figyelemmel a munkáltató 2007. április 4-én felmentést közölt az indítványozóval. Ezt követően az indítványozó úgy döntött, hogy mégis aláírja a kinevezés módosítását.

Fellebbezéseit, amelyben a kinevezés módosítás kezdeményezését, illetve az ugyanilyen keltű felmentését kifogásolta, és a munkáltatói intézkedések hatályon kívül helyezését kérte elmaradt járandóságai megtérítése mellett a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság és a Kúria is elutasította.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó valójában a bizonyítékok bíróság általi értékelését kifogásolja, így e körben a panasz a bizonyítékok újraértékelésére és a tényállás megváltoztatására irányul, a helyes történeti tényállás megállapítása (és a bizonyítási eszközök újraértékelése) azonban nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, arra kizárólag a rendes bíróságoknak, élükön a Kúriával, van hatásköre.

Az indítványozó sem a bíróságok eljárásával, sem a támadott ítéletek érdemével kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességként lehetne értékelni. Ezért a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.M.4574/2012/4. számú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.566/2014/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/2162/2015.)


Összbüntetésbe foglalás

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 94. § II. fordulat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére  irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

A bíróság álláspontja szerint azzal, hogy az összbüntetés szabályainak Btk. szerinti meghatározásánál a jogalkotó nemcsak az összbüntetési tételkeret alsó és felső határát állapította meg, hanem meghatározta az összbüntetés kötelezően megállapítandó legkisebb mértékét is, annak lehetőségét korlátozta, hogy a jogalkalmazó az összbüntetés mértékének meghatározásánál figyelembe vegye azokat a körülményeket, amelyek az összbüntetés keretei között, de lehetővé teszik a büntetés céljainak egyénekre szabott elérését. Ezzel a büntetés céljain túlmenő hátrányokat okoz, amely miatt a büntetés szükségtelenül lesz a cselekménnyel aránytalan. 
Jelen eljárásban az elítéltnek azért, mert összefüggő, időben közeli cselekményeit a hatásköri és illetékességi szabályok miatt nem egy eljárásban bírálták el, aránytalanul súlyosabb büntetést kell kiállnia, mintha cselekményeit egy eljárásban elbírálva, vele szemben tényleges halmazati büntetést szabtak volna ki (ezért az így meghatározott összbüntetés nem is lehetne kvázi halmazati büntetés). Ezzel hátrányosabb helyzetbe kerül olyan elkövetőkkel szemben, akiknél tényleges halmazati büntetést szabtak ki.
Mindezzel - az eljáró bíró véleménye szerint - sérült az Alaptörvény B) cikk szerinti jogállamiság elve, az I. cikk (2) bekezdése és a 28. cikk.

***
 

Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bírói kezdeményezés megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek. Megállapította: az indítványozó bíró által a kifogásolt Btk. rendelkezés alaptörvény-ellenességét érintően előadott érvek nem állnak összefüggésben az általa nevesített alaptörvényi rendelkezések tartalmával. Az indítványozó tehát tartalmilag nem ezen alaptörvényi rendelkezések sérelmét magyarázza. Ennek következtében az indítvány nem tartalmaz megfelelő indokolást arra nézve, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés az Alaptörvény indítványban nevesített rendelkezéseivel miért ellentétes, holott ezt az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja előírja.

Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt – figyelemmel az Abtv. 64. § d) pontjára, az indítvány törvényi feltételeknek nem megfelelő tartalma miatt – visszautasította. (AB végzés bírói kezdeményezés visszautasításáról: III/3278/2015.)


Felülvizsgálat megengedhetősége

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 418. § (3) bekezdése, valamint a Kúria Bfv.II.56/2015/4. számú végzés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege, hogy az indítványozó egy ingatlanközvetítő cégen keresztül tudomást szerzett arról, hogy a tulajdonosok értékesíteni kívánják a telküket a rajta lévő felépítménnyel együtt. Arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy a ház lebontását követően a telken tíz lakásból álló társasházat kíván építeni. A felek megállapodtak abban, hogy mivel az indítványozó az ingatlant hitelből kívánja megépíteni, ezért a vételárat oly módon törleszti majd, hogy a felépítendő társasházban két lakást, két tárolót és két garázst ad számukra, az adásvételi szerződés aláírásakor pedig több millió forint készpénzt fizet. Az indítványozó azért, hogy az aláírandó adásvételi előszerződés, továbbá a végleges szerződés ne őt, mint magánszemélyt kötelezze, egy ingatlanforgalmazással foglalkozó kft.-t alapított, amelynek ő lett az ügyvezető igazgatója. Ezt követően a kft. ügyvezető igazgatójaként megkötötte az adásvételi szerződéseket a tulajdonosokkal, a földhivatal bejegyezte a kft. tulajdonjogát. Az indítványozó mindeközben egyetlen pénzintézethez sem nyújtott be hitelkérelmet, az általa megkeresett generálkivitelezők pedig fizetésképtelensége miatt kivétel nélkül visszautasították az ajánlatát. A kft. tulajdonában álló ingatlant biztosítékul felajánlva azonban több millió forint kölcsönt vett fel magánszemélytől, mely pénzösszeget ismeretlen célra fordított.

A Fővárosi Bíróság ítéletében megállapította: az indítványozó fizetési képességében és készségében a sértetteket tévedésbe ejtve kötötte meg az adásvételi szerződéseket. Úgy szerezte meg a sértettek ingatlanát, hogy tudta, lehetősége sem lesz a vállalt kötelezettségei teljesítésére. Az indítványozó több mint 62 millió forint kárt okozott a sértetteknek, amelyből csupán 8,5 millió forint térült meg.  Az elsőfokú bíróság mindezekre tekintettel az indítványozót különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében két év – végrehajtásában négyévi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a cselekményt csalás bűntettének minősítette, a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, az indítványozót mellékbüntetésként közügyektől eltiltásra is ítélte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Az indítványozó szerint az első- és másodfokú bíróságok által megállapított történeti tényállás alapján az általa elkövetett cselekmény nem bűncselekmény és nem valósítja meg a csalás bűntettét. A bíróságok téves jogi következtetésre jutottak, hiszen ő a csalás törvényi tényállásának egyik elemét sem valósította meg. Bűnösségének megállapítása törvénysértő, mert bűnössége kétséget kizáróan nem bizonyított; a sértetteket nem ejtette tévedésbe sem a projekt kivitelezhetősége, sem pedig teljesítőképessége vonatkozásában; tévedésbe ejtési és jogtalan haszonszerzési szándéka a szerződés megkötésekor nem volt, a sértettek elől egyetlen tényt sem hallgatott el; mindvégig törekedett a projekt megvalósítására, melyre egyébként magánvagyona is ráment. Sérelmezte a büntetés kiszabásánál irányadó körülmények nem megfelelő értékelését. Véleménye szerint a bíróságok által megállapított történeti tényállás egyes bekezdéseit elemezve, egymással összevetve bűncselekmény hiányában a bíróságnak őt fel kellett volna mentenie.

A másodfokú ítélet ellen az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyet a Kúria elutasított. Az indítványozó ezt követően újabb felülvizsgálati indítványt nyújtott be, amely az indítványozó felmentésére irányult. Az indítványt a Kúria újra elutasította, mondván: minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt.

Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Be. 418. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványában az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogának sérelmére hivatkozva  kezdeményezte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 28. § (2) bekezdése alapján a támadott jogszabály felülvizsgálatára irányuló eljárásban a Kúria Bfv.II.56/2015/4. számú végzése alkotmányosságának vizsgálatát is folytassa le.
 

***
 

Az indítványozó panaszának vizsgálata alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az nem felel meg a törvényben előírt feltételeknek. A hiánypótlása a felhívás ellenére sem tartalmaz megfelelő indokolást. Nem mutatja be, hogy a támadott rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével, ténylegesen a bíróságok döntéseiből eredezteti jogsérelmét. Alkotmányjogi panasza valójában a kifogásolt végzés törvényességi felülvizsgálatára irányul, alkotmányjogi szempontból értékelhető érvelést azonban ténylegesen nem tartalmaz.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az indítvány érdemi elbírálásának akadálya, ha az indokolás hiánya miatt a kérelem nem felel meg a határozottság és egyértelműség Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdésében előírt követelményének. Ezért – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1168/2015.)