Az MSZP nem képes szakítani szégyenteljes múltjával

Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa szerint sajnálatos, hogy az MSZP „nem képes szakítani szégyenteljes múltjával". „Ez a párt még mindig az a párt" – olvasható Schmidt Mária közleményében.

kdnp.hu – MTI


Schmidt Mária keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az MSZP nem írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke kezdeményezett. A parlamenti pártok közül a Fidesz és a Jobbik elnöke, valamint a KDNP és LMP frakcióvezetői látták el kézjegyükkel a felhívást.

Az MSZP ugyancsak hétfőn közölte, távol maradnak a közös nyilatkozat aláírásától. Az ellenzéki párt szerint ilyen kormánnyal, különösen 1956 évfordulóján, nem lehet együtt ünnepelni.

Schmidt Mária közleményében úgy fogalmazott: az MSZP úgy lett a rendszerváltoztatás utáni szabad és demokratikus Magyarország politikai szereplője, hogy „1989 óta sohasem kért bocsánatot közvetlen jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) bűneiért".

Hozzátette: nem elég, hogy ez a párt 1956 után ötven évvel, 2006-ban „nyílt és törvénytelen erőszakot követett el a békés, ünneplő közösséggel szemben azzal, hogy közéjük lövetett", jelenleg sem képes túllépni árnyékán. Úgy értékelt: azzal, hogy az Országgyűlés többi frakciójával ellentétben megtagadta egy közös nyilatkozat aláírását, újra bebizonyította: „az MSZP 2016-ban sem kér a szabadság és a függetlenség eszméjéből".

Ez a párt a közös ünneplés elutasításával ismét magára vette súlyos és terhes örökségét. Mert „ez a párt még mindig az a párt" – olvasható a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!