Balog Zoltán: nagypéntek nélkül nincs húsvét

Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása figyelemfelhívás, hogy érdemes elgondolkozni e nap mélyebb értelmén – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Reformátusok Lapjának adott interjúban.

kdnp.hu – MTI

Balog Zoltán szerint nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása erősíti a keresztyén gyökereket, az ünnep mélyebb értelme pedig az, hogy „áldozat nélkül nincs siker, halál nélkül nincs feltámadás, nagypéntek nélkül nincs húsvét".

Rámutatott: a szenvedésnek lehet mélyebb értelme, még ha a fogyasztói társadalom üzenete az is, hogy a szenvedés kiküszöbölhető megfelelő gyógyszerekkel, kiegyensúlyozott táplálkozással és sok pihenéssel, ügyes életstratégiával. A keresztyén üzenet azonban az, hogy a szenvedés az élet része, a győzelem előszobája, amelyben lehet értelmet is találni. Ez nem minden szenvedés igazolása, szolgai beletörődés, hanem bátor szembesülés. Ha ez a munkaszüneti nap csak néhány embert gondolkoztat el erről, akkor már volt értelme – mondta.

Balog Zoltán kitért arra: fokozatosan derül majd ki a döntés jelentősége. Ez évtől nagypéntek munkaszüneti nap, vagyis nem kell munkába menniük az embereknek, de hogy ünnepnap legyen, az sokkal mélyebb dolog, és ennek tudatosodásához idő kell.

Hozzátette: nagypéntek munkaszüneti nappá tételét az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, de hogy miért éppen ezt a napot választották, annak nemcsak keresztyén, de protestáns jelentősége is van. A nagypénteket ugyanis különösen a német protestantizmus emelte önálló emlék- és ünnepnappá. A miniszter szerint ugyanakkor ez a döntésük „mindenkinek jó lehet": a katolikusoknak, a reformátusoknak, az evangélikusoknak, a nem hívőknek, a fiataloknak, a családoknak, a munkavállalóknak és a munkaadóknak is.

Balog Zoltán a kérdésre, hogy tervezik-e újabb munkaszüneti nap bevezetését, úgy felelt, ebben a kormányzati ciklusban már nem, de ha a gazdaság állapota lehetővé teszi, később visszatérhetnek a kérdésre. Mint mondta, a december 24-e mellett a katolikusoknak fontos augusztus 15-e, Nagyboldogasszony napja – ez is szóba kerülhet. Október 31. viszont lekerült a napirendről, „miután a református és az evangélikus egyházak vezetői visszafogottságot gyakoroltak, és ők maguk kérték, hogy a reformáció emléknapja helyett nagypéntek legyen munkaszüneti nap".

A miniszter kitért a református egyház és az állam közötti megállapodás megújítására is. Elmondta, a szerződésmódosítás célja, hogy még szilárdabbá és stabilabbá tegyék a református egyház közfeladat-átvállalásának feltételeit, különös tekintettel a határon túl szolgálatot teljesítő lelkipásztorok státuszának megerősítésére nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!