Bartholomaiosz pátriárka és Ferenc pápa közelgő találkozója

„Ma talán még inkább sürgős szükség van a kiengesztelődésre, mint ötven évvel ezelőtt. Ez nagy jelentőségű és várakozásokkal teli eseménnyé teszi a Ferenc pápával való találkozást Jeruzsálemben” – nyilatkozta Bartholomaiosz pátriárka a SIR olasz katolikus hírügynökségnek. A Vatikáni Rádió hírét olvashatják.

Forrás: Magyar Kurír

Így világította meg a pátriárka a május 25-én és 26-án sorra kerülő találkozó okait, amellyel megemlékeznek VI. Pál és Athenagorasz pátriárka 50 évvel ezelőtti jeruzsálemi találkozójáról. Számos kérdés van, amely közös fellépést és felszólalást igényel az egyházak részéről. Ezek között felsorolta az emberek szenvedését, a vallások politikai vagy más célokra való felhasználását, a közel-keleti keresztények helyzetét, a társadalom leggyengébb tagjait érintő igazságtalanságokat, valamint a teremtett világ túlélésével kapcsolatos problémáit.

Az egyházak vezetőinek határozott lépéseket kell tenniük, hogy kiengesztelődést teremtsenek a megosztott kereszténységen belül, és válaszoljanak korunk sürgető kérdéseire. Ferenc pápa őszinte és altruista vezető, aki szívén viseli az egyház megosztottságát és a világ szenvedését – hangsúlyozta Bartholomaiosz pátriárka.

Az ökumenizmus elmúlt 50 évét összegezve megállapította, hogy nem volt könnyű annak ellenére sem, hogy a régi gyanú és ítéletek által táplált vitákat felváltotta a testvéri szeretet lelkülete. Sok a tennivaló, és az út még hosszú, de a nehézségek ellenére fel kell vállalni, nincs alternatíva.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!