A KDNP és az IKSZ helyi szervezetei családi napot tartottak Cegléden a szabadvasárnap és a családi adózás melletti kampány részeként. Gaál Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke közölte: a családok pártjának, a KDNP-nek a család egysége és védelme a legfontosabb, ezért indított kampányt az IKSZ a családi adózás bevezetéséért.
A KDNP és az IKSZ helyi szervezetei családi napot tartottak Cegléden a szabadvasárnap és a családi adózás melletti kampány részeként. Bán Lajos, a KDNP helyi elnöke beszédében szólt a szabadvasárnap fontosságáról, hogy kultúránkban a vasárnap évszázadok óta pihenőnap és a családok együttlétének a napja. A KDNP a munkahelyek megőrzésének is egy lehetséges megoldását látja a szabadvasárnap bevezetésében.
A megjelenteket Gaál Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke köszöntötte, aki elmondta: mivel a válság súlyosan érintette a családokat, ezért sokan gondolják úgy hogy vasárnap is dolgozniuk kell. A társadalomnak, politikának azonban kötelessége biztosítani a családok együttlétéhez szükséges szabadnapot.
Az IKSZ alelnöke kifejtette: a családok pártjának, a KDNP-nek a család egysége és védelme a legfontosabb, ezért indított kampányt az IKSZ a családi adózás bevezetéséért. A családi adózás figyelembe veszi, hogy mennyi eltartott van egy családban, így ez a forma azoknak a családoknak jelent előnyt, ahol a szülők gyermekeket nevelnek, és bejelentett munkaviszonyuk van, nem pedig szociális támogatásokból élnek.
A politikus kiemelte: jelentős kedvezményt jelent a nagycsaládosok, vagy gyermekeit egyedül nevelő szülők számára. Mivel a családi adózás választható adózási forma, ezért senki sem járhat rosszul, hiszen ha így nem kevesebb az adója, maradhat a régi rendszerben.
A KDNP és az IKSZ rajzpályázatot írt ki a város Kossuth Lajos ceglédi beszéde körül kialakult hagyomány folytatásaként. Igen sok szép pályamű érkezet, huszonöt díjat osztottak ki a kétszáz résztvevő között. A családokat a napon sok színes programmal várták, táncbemutató, dalverseny, kézműves foglalkozás, játékos vetélkedők, sorversenyek szerepeltek a kínálatban.
