Egész napos programmal emlékezik alapítójára a Katolikus Karitász

Mihalovics Zsigmondról szülőfalujában, a Veszprém megyei Homokbödögén egész napos programmal emlékezik meg a Katolikus Karitász a szervezet magyarországi alapítójáról.

kdnp.hu – MTI

A program részeként Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét, majd megáldja Mihalovics Zsigmond emléktábláját.

A Katolikus Karitász a segélyszervezet történetét, alapítójának életét bemutató előadásokkal, valamint különböző családi és ifjúsági programokkal – táncház, kézműves foglalkozások, vetélkedők – várja az érdeklődőket.

Mihalovics Zsigmond 1889-ben született Homokbödögén, 1914-ben szentelték pappá.


Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1931-ben nevezte ki a karitász érseki biztosának Mihalovics Zsigmondot, aki ez követően Budapest minden egyházközségében megalakíttatta a karitász szervezetet. 1933-ban ő lett az Actio Catholica országos igazgatója. 1936-tól részt vett az 1938. évi Eucharisztikus Világkongresszus előkészítésében és megrendezésében.

Letartóztatása elől 1948-ban elmenekült Magyarországról, távollétében tíz év börtönre ítélték. Chicagóban halt meg 1959-ben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!