Ferenc pápa: szeretném átölelni ortodox testvéreimet

Nagy örömnek nevezte az orosz ortodox pátriárkával tervezett találkozót Ferenc pápa, aki szerint a történelmi találkozó „ügyes püspökök" érdeme – idézte a katolikus egyházfőt a Corriere della Sera című olasz napilapban hétfőn közölt beszámoló.

Forrás: MTI

A Kirill pátriárkával a havannai repülőtéren február 12-én esedékes találkozóról Ferenc pápa azt mondta: „Hagytam, hogy megszervezzék. Csak annyit mondtam, hogy találkozni szeretnék, és átölelni ortodox testvéreimet. Ennyi. Két év titkos egyeztetés zajlott le, ügyes püspökök jól vezették őket. Az ortodoxok részéről Ilarion foglalkozott vele..."

A pápa és a falak, amelyek egymás után omlanak le című cikk az egyházfővel a vatikáni Szent Márta-házban, valamint más vatikáni forrásokkal folytatott beszélgetések alapján született.

Ilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus „külügyminisztere" már júniusban úgy nyilatkozott a Corrierének: a pápa és a pátriárka közötti találkozó „már az agendában van", és reménye szerint „ennek a pápának kell ezzel a pátriárkával találkoznia" – emlékeztetett a Corriere. A lap úgy tudja, hogy az egyeztetés év végétől felgyorsult, és mindkét fél a minél előbbi találkozót szorgalmazta. Így merült fel, hogy a Mexikóba tartó Ferenc pápa álljon meg Kubában, és itt találkozzon Kirillel.

Ferenc pápa szerint nem szabad semmilyen lehetőséget elhalasztani a „hidak építése" és a háborúk elkerülése érdekében. Annál is inkább, mivel „nem állíthatjuk, hogy békés világ vesz bennünket körbe, akármerre nézünk, konfliktusokat látunk". Kijelentette: „a hidak segítenek, és a békét építik, a falak nem: leomlás a sorsuk".

Az egyházfő szerint a szentszéki diplomácia és Oroszország számos válságövezet történéseit hasonlóképpen értékelte: „az arab tavasz és Irak esetében elképzelhető volt, mi fog történni. (...) Líbiában Kadhafival egy vezető volt, most ötven van. A Nyugatnak önkritikát kell gyakorolnia."

A pápa ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország a saját érdekeit követi.

Az Európát elárasztó migrációval kapcsolatban Ferenc pápa úgy látja, „Európa olyan problémával találja magát szemben, amelyet a távlatok és stratégia hiánya még terhesebbé tesz ". Kijelentette: „Európának változnia kell, és meg is tud változni. Ha nem képes gazdaságilag segíteni azokat az országokat, ahonnan a menekültek érkeznek, meg kell oldania, miként tud szembeszállni ezzel a nagy kihívással, amely elsősorban humanitárius, de nem kizárólag. (Európában) elszakadt a nevelési rendszer: az, amely az értékeket a nagyszülőkről az unokákra örökítette, a szülőkről a gyermekekre. Fel kell tenni a kérdést, hogyan építsük ezt újjá."

Az egyházfő felidézte, hogy az Európai Parlamentben 2014 novemberében mondott beszédében meddő nagymamának nevezte Európát. Angela Merkel német kancellár akkor „kicsit mérgesen" telefonon vonta kérdőre a pápát, hogy valóban ezt gondolja-e. A Corriere cikke szerint Ferenc pápa Európát most is a bibliai Sárához, Ábrahám feleségéhez hasonlította, aki idős, meddő korában szül gyermeket, és „először megijed, de azután titokban mosolyog". A pápa azon reményét fejezte ki, hogy Európa is „titokban rámosolyog a bevándorlókra".

Vatikáni források szerint Ferenc pápa „nagy hatású" beszéddel készül az idén neki ítélt aacheni Károly-díj tavaszi átvételére.

A Corriere della Sera úgy foglal állást, hogy az Egyesült Államok és Kuba közötti diplomáciai nyitásban játszott közvetítés, az Egyesült Államokban tett látogatás, az ortodox világgal való „megbékélés" lépései után a következő hidat Ferenc pápa Kínával fektethetné le. A napilap úgy tudja, hogy a katolikus egyházfő üzenetet készül küldeni Hszi Csin-ping kínai elnöknek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!