Fontos megmutatni az élet értékeit az ürességgel szemben a tinédzsereknek

Készül az új ifjúságvédelmi stratégia, amely az ifjúságot érő káros hatások elleni védekezés alapjául fog szolgálni – mondta el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Fejér megyei Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Fiatalkorúak Rehabilitációs Otthonában rendezett, Szerhasználó tinik rehabilitációja című szakmai konferencián.

kdnp.hu – MTI

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy az akcióterv fő iránya az oktatás-nevelés, a tehetséggondozás, a foglalkoztatás és az otthonteremtés. Célnak nevezte, hogy a stratégiában „összehozzanak" minden fontos eszközt, illetve azokat a szereplőket, akik elkötelezettek a fiatalokat a tanulás, a munka és a családalapítás útjára terelni a káros szenvedélyek helyett.

Kérdésre elmondta: reményei szerint néhány hónapon belül a kormány elé terjesztik a stratégiát, amelyben minden érintett feladata meg lesz határozva, elfogadása után pedig hozzárendelik a szükséges forrásokat.

Balog Zoltán fontosnak nevezte, hogy a tinédzserek számára az ürességgel szemben megmutassák az élet értékeit, mint amilyen a családalapítás, az otthonteremtés vagy a munkahely, amelyekhez az állam jelentős segítséget nyújt.

Egy is sok szerhasználóból – fogalmazott, hozzátéve: nemcsak a drogfogyasztást kísérő kórházi számlákról, a bűnözésről, az emberi környezetben okozott tetemes károkról van szó, hanem a tönkrement életekről is.

Kiemelte: a református egyháznak úttörő szerepe volt a szenvedélybetegek megmentésében az elmúlt évtizedekben, a fiatalkorúak tavaly átadott rehabilitációs otthona pedig a gyümölcse annak a sok munkának, amelyet Ráckeresztúron már évtizedek óta végeznek. Mint mondta, aki szeretne kigyógyulni szenvedélybetegségéből, annak van erre lehetősége a több mint 400 millió forintból épült létesítmény falai között.

Beszterczey András, a református szeretetszolgálat irodavezetője közölte, az országban ilyen jellegű rehabilitációs intézmény összesen kettő van.

Kiemelte, az otthon közössége a rehabilitációnál többet nyújt, mert nem a megmaradt képességeket hozza felszínre, hanem új képességeket is szereznek az idekerülők. Istent úgy említette, mint „aki a teljes újjászületésben igazán nagy segítséget nyújt".

Orsolics Zénó szakmai vezető kérdésre válaszolva elmondta: 2015 decemberében nyílt meg az intézmény, amelybe a jelentkezők két hét próbaidő után nyerhetnek felvételt. A fiatalok ottlétük alatt egyéni és csoportos terápiás foglalkozásokon vesznek részt, sok sport-, művészeti, élménypedagógiai foglalkozás mellett a hit megélése révén gyógyulhatnak.

Az intézmény 10-18 éves fiúk fogad és 30 férőhelyes. Jelenleg nyolc lakójuk van, velük többek között gyermekpszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, ápolók, felépült szenvedélybetegek foglalkoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!