Mészáros István László Támadás alatt a házasság és a család - Ostromállapot címmel a Hetek hetilap július 15-ei számában megjelent cikke elérhető a hetek.hu internetes oldalon. Az alábbiakban ezt a publicisztikát olvashatják. (Képeinken a tolerancia jegyében meghirdetett budapesti Pride hívő emberek iránt kevésbé toleráns résztvevőinek egy csoportja, illetve a keresztet és a KDNP-címert gúnyoló felvonuló látható.)

"Egyhangúlag kinyilvánította az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem ismeri az azonos neműek „házassághoz való jogát”. Az európaiak szerencséjére ugyanis az Egyezmény kifejezetten nevesíti a két különnemű személyt: a férfit és nőt a házasságkötés és a családalapítás alanyaként.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményét 1950-ben fogadta el az emberi jogok és a jogállamiság intézményének védelmezésére alapított, strasbourgi székhelyű Európa Tanács. E nemzetközi szervezet nem keverendő össze az Európai Unióval. Jelenleg negyvenhét tagja van: az összes európai ország (Oroszországot is ideértve), sőt még Törökország is. Az Egyezmény betartását az általa felállított nemzetközi bíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága felügyeli. Emberi jogi sérelem esetén a tagállamok állampolgárainak joguk van hozzá fordulni, ha a hazai jogorvoslati lehetőségeket már kimerítették" – írja Mészáros István László

A nemzetközi meleglobbi – nemi diszkriminációra, a magán- és a családi élet autonómiájának sérelmére hivatkozva – évek óta ostromolja az Egyezmény házasság- és családvédő passzusát, ami kimondja, hogy „a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint” (12. cikkely). Évente – legutóbb éppen júniusban (Chapin és Charpentier vs. Franciaország) – születnek ítéletek ebben a témában. A házasság hagyományos felfogását támadó érvek között még olyan jogi perverzitás is hangot kap, miszerint az idézett jogszabályhelyen szereplő férfi és nő fogalompár nem a házasság struktúrájára utal, hanem csak arra, hogy mind a férfiaknak, mind a nőknek joguk van házasságot kötni (bárkivel). Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban eddig még állta a sarat. Az utóbbi „érvvel” szemben kimondta, hogy nem lehet az Egyezmény egyes rendelkezéseit a többitől elszakítva értelmezni. Ahol nincsen jelentősége a nemi identitásnak, ott az Egyezmény a 'mindenki' kifejezést használja: például 'mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához'. A házasság és a családalapítás tekintetében viszont a férfi és a nő nevesítése kifejezetten a különneműséget húzza alá. A Bíróság arra is rámutat, hogy az Egyezmény nem szakítható ki a történeti kontextusból sem: amikor 1950-ben megalkották, nem fért kétség hozzá, hogy a különneműek családjogi kötelékét értették házasságon.

Azonban a baljós folyamat, amelynek eredményeként immár 22 országban (köztük 13 európai, ebből 11 uniós) megnyitották a házasság intézményét az azonos neműek előtt, megfejelve azzal, hogy az Európai Unió 2009 óta hatályos Alapjogi Chartája – ellentétben az Emberi Jogok Európai Egyezményével – már kihagyta a különneműségre történő utalást, az Emberi Jogi Bíróság jogértelmezésében is érezteti hatását. A Bíróság immár arról ír, hogy az említett tagállami jogszabályváltozásokra tekintettel többé már nem feltételezi, hogy a házasságnak mindenképpen ellenkező nemű párokra kell korlátozódnia. Azt azonban továbbra is fenntartja, hogy az Európai Egyezmény semmiképpen sem ró egyetlen tagállamra sem olyan kötelezettséget, hogy házasságnak ismerje el az azonos neműek társkapcsolatát. Jelesül: a melegházasságot nem tekinti általános emberi jognak, teljesen a tagállami belső szabályozásra utalja a kérdés eldöntését. A maximum, ameddig elment: egy múlt nyáron hozott, Olaszországot érintő döntésben kifejtette, hogy az azonos nemű párok részére elérhetővé kell tenni egyfajta jogilag védett státuszt (mint például a regisztrált partnerség), de a házassághoz ennek nem kell tartalmilag közelítenie" - fogalmaz a Hetek cikke.

"Az Amerikai Egyesült Államokban érvényesülő tendenciát látva, ahol az ottani Legfelsőbb Bíróság éppen egy éve erőszakolta minden amerikai „alkotmányos jogává” a melegházasságot (lásd: Amerika színeváltozása. Hetek, 2015. július 3.), az európaiak és különösen mi magyarok örülhetünk annak, hogy az európai emberi jogi kontrollmechanizmus – az amerikaival ellentétben –, legalábbis egyelőre, nem a föderalizmus elvén nyugszik. A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jog területén a nemzeti szabályozás az elsődleges mind az Európa Tanács, mind az Európai Unió egyezményeihez képest. Nem véletlen, hogy Európában a meleglobbi a tagállamok megdolgozását tartja elsődlegesnek. Évente rendezett Pride Fesztiváljaik is azt szolgálják, hogy a célországok társadalmait, különösen ifjúságát hozzászoktassák az abnormalitás látványához, ami a reményeik (és az amerikai tapasztalatok) szerint előbb-utóbb a 'normalitás' képzetét kelti a közvélemény szemében, megteremtve a házasság- és családvédő törvények lerombolásának társadalmi közegét. Ezeknek a fesztiváloknak a körítése még a vak előtt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a valódi cél messze túlmutat a jogkiterjesztésen: nem más, mint az általános emberi értékek, köztük a keresztény értékek és képviselőik lejáratása, kirekesztése, a társadalom erkölcsi értékrendjének teljes átalakítása. 

A nemzetközi kilátásokat illetően elszomorító, hogy az agymosásban évek óta egyre több nagykövetség vállal társtettesi szerepet hazánkban. 2016-ban minden eddiginél több, 31 ország nagykövetsége adott ki a budapesti melegfesztivált támogató közös nyilatkozatot, ami jelentős növekedés a 2015-ös 25-höz képest (ami szintén nem kevés). Ebben 'örömmel tekintettek' előre a nemrég lezajlott Pride rendezvényre, ami szerintük a 'sokféleség ünneplése'. Kioktató hangnemben 'reményüket' fejezték ki, hogy 'a magyar emberek tisztelettel fognak viselkedni (ne értsük félre: nem a felvonulókat intették erre) és a magyar hatóságok eltökéltek abban, hogy megakadályozzák a szélsőséges nézeteket valló csoportok (ezen sem a felvonulókat értik) rendbontását egy olyan rendezvényen, amely sok kellemes eseményt tartogat mindnyájunk számára'. Nem emlékszem, hogy külföldi képviseletek ehhez képest akár csak töredéknyi vehemenciával felléptek volna másutt bármilyen valódi jogsérelem ellen (például a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok védelméért). Figyelmeztető, hogy a szolidaritási nyilatkozat aláíróinak száma jóval túlmutat a melegházasságot törvényesítő országok körén. Az Emberi Jogi Bíróság kedvező döntése ellenére tehát e vonatkozásban is a végsőkig meg kell őrizni a hazai törvények elsőbbségét a nemzetköziekéhez képest.           

Éppen az amerikai példa – ahol immár WC-fronton zajlik a háború, mert a genderisták szerint a férfi és a női illemhelyek elkülönítése a 'nemi szegregáció bástyája' – mutatja, hogy mi történik, ha egy természet adta határt felszámolnak, ha a jogot elszakítják attól az örök rendtől, aminek a talaján áll. Nincs megállás! Ha már a nemeknek nincs jelentősége a házasságban, akkor miért lenne jelentősége másutt, például az öltözőben, illemhelyen? Ha a társválasztásnál csakis az számít, hogy ki kit/mit szeret, ha egyenlőségjel kerül a szeretet és vágyak/ingerek közé, akkor az azonos neműek párkapcsolatát csakhamar a kiskorúakkal, vérrokonokkal (akár a közvetlen hozzátartozói körig terjedően), majd egy további 'minőségi ugrás' révén az állatokkal való 'életközösség' követhetik, és mindenféle aberráció emberi jogi köntösbe bújhat" - fogalamz Mészáros István László, maj így folytatja: "A házasság és a család intézmények, nem pusztán jogosultságok. Az államnak az intézményvédelmi kötelezettsége okán joga van ezek lényeges, elválaszthatatlan tartalmát (mint például a társadalom reprodukciójára irányuló potenciál) védelemben részesíteni. Ahogy a munkavállaláshoz való jogot sem sérti, ha bizonyos foglalkozásokat közérdekből szakmai képesítéshez kötnek, a házassághoz való jogot sem sérti, ha azt speciális feltételekhez (mint a felek különneműsége) kötik. Ahogyan bárki lehet orvos, aki megszerzi az erre való képesítést, úgy bárki házasságot köthet, aki betölti a feltételeket. Ebben semmilyen diszkrimináció nincsen, hiszen egy homoszexuális férfi és egy leszbikus nő ugyanúgy házasságot köthet egymással, mint egy heteroszexuális férfi és nő.

Nem elsősorban a társadalom hagyományőrző, heteroszexuális részével, hanem a természet rendjével áll perben a meleg- és a gendermozgalom. Ezért is van végső soron kudarcra és vereségre ítélve. A nemi különbséget ugyanis a természet rendje, nem pedig a jogszabályok teszik. Ha az utóbbiak megváltoztatását ki is lehet kényszeríteni, a természetét semmiképpen sem. A reprodukcióhoz (főszabály szerint még az állatvilágban is) két ellenkező nemre van szükség, mégpedig eredeti minőségben. Antropológiai és pszichológiai tény, hogy egy gyermek egészséges lelkű felnőtté éréséhez is apára és anyára, két különnemű szülő érzelmi pólusai közti szeretet-térre van szükség. Ebbe kampányszerűen és tömegesen, ellenkező előjellel beleavatkozni hasonlatos az ökológiai létfeltételek figyelmen kívül hagyásához. Csak ezt nem környezetkárosításnak, hanem társadalomrombolásnak hívják.

A természet rendje ellen lázadók nem csodálkozhatnak azon, ha az azzal e téren harmóniában élő többség ettől a rendtől való elferdülésnek tartja az azonos nem iránti szexuális orientációt és az ezt reklámozó életmódot. Ez nem gyűlölködés és nem szélsőségesség, pusztán a következtetés levonása. A szélsőséget éppen a természeti adottságok figyelmen kívül hagyása, különösen az ezt megvalósító életmód házasság  szintjére emelése és ezzel normává tétele jelentik, ráadásul úgy, hogy a társadalomtól még el is várják ennek ünneplését" - zárul a Hetek cikke.