Hálaadó szentmisével köszöntötték a százéves Hajdúdorogi Egyházmegyét

Az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Hajdúdorogi Egyházmegyét köszöntő hálaadó szent liturgiát Kocsis Fülöp megyés püspök mutatta be vasárnap. Az ünnep alkalmából az Országgyűlés a Görög katolikus hitéhez leghűségesebb város címet adományozta a településnek, amelyet Latorcai János, az országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke adott át.

Forrás: MTI

Hajdúdorog főterén elsőként Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius köszöntötte a híveket és olvasta fel Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár köszöntő levelét.

A liturgián részt vevő Erdő Péter bíboros a több ezer összegyűlt hívőhöz szólva úgy fogalmazott: száz évvel ezelőtt az egyházmegye alapítása bátor újítás volt a magyar nyelvet beszélő hívőktől. „Ennek az egyházmegyének a születését éppen az indokolta, hogy ezen a tájon a görög katolikus hívek magyarok voltak" - fogalmazott a bíboros.

Mint mondta, a „velünk járó Krisztus" minden néphez a saját nyelvén szól, ő a közös pont, ahol találkozik katolikus a katolikussal, keresztény a kereszténnyel és ember az emberrel. Erdő Péter az évfordulót az egész magyarországi egyház nagy ünnepének nevezte.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében hangoztatta: a közös hit az, ami testvérekké teszi az embereket. Véleménye szerint az egyházmegye alapítását megelőző hosszú imádság és küzdelem a közösség épülését szolgálta és az összefogás be is bizonyította, hogy az emberek hite „hegyeket képes megmozgatni".

A politikus kitért arra, hogy az egyháznak „keblére kell ölelnie a cigányságot", mert ha ezt nem teszi meg, „abból bizony nagy baj lehet". Ennek kapcsán modellértékűnek és követendőnek mondta Sója Miklós hodászi görög katolikus pap munkásságát, aki a helyi cigányság oktatásában olyan eredményeket ért el, amelyek mára "százszorosan, ezerszeresen meghozták gyümölcsüket".

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, miután átnyújtotta a Görög katolikus hitéhez leghűségesebb város kitüntetést Kocsis Fülöpnek, felidézte azt a néhány hete elfogadott parlamenti határozatot, amely a hazai görög katolikus közösség társadalmi szerepvállalásának fontosságát rögzíti. Ebben - Hajdúdorog kitüntetése mellett - kinyilvánították, hogy Máriapócs nemzeti kegyhely, az egyetemes magyarság egyik lelki és kulturális központja.

„Összetartozó közösség nélkül nincs egyház, nyelvükhöz és történelmükhöz hű emberek nélkül nincs nemzet" – idézte a politikus Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az egybegyűltekhez írt levelét.

Kocsis Fülöp arra buzdított mindenkit, hogy újítsák meg Krisztusnak tett felajánlásukat. „Akarjuk odaadni az életünket és a liturgikus imádság mindenki számára legyen személyes elköteleződés" – mondta a püspök.

A záró imádságot követően a hajdúdorogi székesegyházban Kocsis Fülöp olajkenetben részesítette a bíborost és az apostoli nunciust, valamint a megjelent görög és római katolikus püspököket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!