II. János Pál pápa halálának 10. évfordulója alkalmából tartottak beszélgető estet Budapesten

Szent II. János Pál pápa halálának 10. évfordulója alkalmából tartottak beszélgető estet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Budapesti Lengyel Intézet közös szervezésében Budapesten.

Forrás: MTI

A beszélgetést megnyitó Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kiemelte: világos, hogy II. János Pál pápa szent ember volt, emellett azonban nagy politikus, nagy kelet-európai és nagy költő is.

Az este védnöke, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, vatikáni nagykövet köszöntőjében arról beszélt, hogy amikor 1978 októberében, a pápaválasztó konklávé után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd kihirdették, hogy az új pápa neve Karol Wojtyła, az első kérdése az volt: „ki ő?”

Aztán az új pápa megjelent a Szent Péter-bazilika erkélyén, és közvetlen stílusával azonnal megnyerte az embereket - tette hozzá.

Alberto Bottari de Castello idézte Szent II. János Pál székfoglaló szentmiséjén mondott szavait: „testvéreim, ne féljetek befogadni Krisztust és elismerni az ő hatalmát". Ez a gondolat vált végül egész pápaságának programjává - hangsúlyozta.    

A „Ne féljetek” címmel meghirdetett beszélgetésen Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora többek között arról beszélt: senki sem vonhatja kétségbe, hogy II. János Pálnak konkrét szerepe volt a kommunizmus összeomlásában. De a „Ne féljetek!” bátorítás üzenete jóval több volt, mint egy kommunizmusellenes kijelentés. Egy mélyen hívő ember kijelentése volt ez, ráadásul olyan emberé, akinek sokszor lett volna rá oka, hogy féljen."

A PPKE rektora hangsúlyozta: II. János Pálnak nem csak a kommunizmussal szembeni nyilatkozatai érdemelnek figyelmet, hiszen állást foglalt minden olyan rendszer ellen, amely bármilyen ember méltósága ellen lép föl, legyen az akár a kapitalista ideológia vagy a faji megkülönböztetés.

Mitrovits Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Intézetének munkatársa kiemelte a pápaválasztó konklávé bátorságát, amelyik nem félt a keleti, szocialista blokkból választani pápát.

Kifejtette: a konklávé választása mögött „erős tudatosságot érzek”. És nem félt II. János Pál sem, amikor a lengyel pártvezetés megjelent Rómában, és az első találkozón nem félt közölni, hogy Lengyelországba fog látogatni - mondta. A pápa részéről tudatos, bátor és a lengyel népet is bátorító döntés volt, hogy ellátogatott szülőhazájába – tette hozzá.

Krzysztof Mazur, a krakkói Jagello Egyetem munkatársa arra figyelmeztetett, hogy veszélyes az a nézet, amelyik II. János Pált a kommunizmus megdöntésének jelentős szereplőjévé korlátozza. Ez a klisé ugyanis azt a látszatot kelti, hogy a diktatúrák összeomlásával II. János Pál küldetése bevégeztetett. Ezzel szemben 1991-ben, amikor a pápa először látogatott el a szabad Lengyelországba, arról beszélt, hogy „a történetnek még nincs vége, a történelem csak most kezdődik el”, hiszen meg kell teremteni a demokráciát. A lengyelek pedig választhatnak: követhetik a nyugat-európai modellt, ahol a vallás mindig szemben áll a gazdasággal, vagy választhatnak egy másik, keresztény alapokon nyugvó utat – fejtette ki.    

Szuromi Szabolcs erre reagálva beszélt arról, hogy a II. János Pálnak azok a látványos megnyilatkozásai, amelyek hozzájárultak a kommunizmus bukásához, megkerülhetetlenek a róla szóló beszélgetésekben. Ugyanakkor – hangsúlyozta – aki ismeri II. János Pál munkásságát, az pontosan tudja, hogy az egyházon belül is fontos változást indított el. Egy olyan, tényleges és látványos változást, amely megmutatta, hogy hogyan lehet a II. vatikáni zsinat társadalmi elveit az átültetni a gyakorlatba egy emberközpontú társadalom létrejöttének érdekében – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!