Imanapot tartottak Magyarország felemelkedéséért

Civil kezdeményezésre tizedik alkalomból tartottak jubileumi imanapot vasárnap Verőcén a Kárpát-Haza templomnál, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén közösen fohászkodjanak Magyarországért, a nemzet sorsának jobbrafordulásáért.

kdnp.hu – MTI

Az ünnepi programban a déli harangszót követően az összegyűlt, hozzávetőleg ötszáz hívő, református lelkész felvezetésével, közösen imádkozott a nemzet megerősödéséért. A fohászok között népi hagyományokat, nemzeti kulturális értékeket ápoló együttesek énekeltek, zenéltek, dobszóval idézték fel az ősi magyar érzésvilágot.

Papp Lajos szívsebész, főszervező az MTI-nek elmondta: a rendezvény egyúttal imaláncként a magyarság összetartására törekszik, évről évre mind több helyszínen ugyanebben az időben tartanak azonos forgatókönyv szerint hasonló programokat. Az idén 34 hazai, határon túli település csatlakozott a közös fohászkodókhoz és a diaszpórában élő kanadai, amerikai, német magyarok is bekapcsolódtak az imaláncba.

Az imanap rendezvény Papp Lajos kezdeményezésére indult, minden év tavaszán arra emlékezve, hogy 2006. október 23-án a rendőrök többeket bántalmaztak Budapesten. A gumibottal megvertek között volt Papp Lajos is, aki válaszul a körülötte lévő embereket közös imára szólította fel az ütlegelő rendőrök lelki üdvéért. A szívsebész a rendőrattak miatt bírósághoz fordult, idén februárban kapott elégtételt, amikor a Készenléti Rendőrség, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság bocsánatot kért tőle a bántalmazásért.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!