A jövő évi választás tétje, hogy élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a 2018-as országgyűlési választás tétje, hogy „élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre".

kdnp.hu – MTI

Kövér László, az Országgyűlés elnöke előadást tart a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében 2017. május 25-én. (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Kövér László csütörtökön a nemzeti konzultáció kapcsán szervezett országjárás pécsi állomásán, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában több száz ember előtt arról beszélt, hogy ma Magyarországra nézve a legfenyegetőbb probléma a migráció és annak brüsszeli kezelése, amelynek a kormány megálljt kíván parancsolni.

A kormány intézkedései – hangsúlyozta – azt a célt szolgálják, hogy „egy olyan társadalmat építsünk, erősítsünk és hagyjunk az utódainkra", amelyik egy valód közösség, egy valódi nemzet, s amelynek vannak értékei. Megjegyezte, hogy ezeket az értékeket az alaptörvény nevesíti.     A házelnök utóbbiról szólva rögzítette: most is és a jövőben is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy amikor európai értékekről beszélnek, az alatt keresztény értékeket értenek.

„Azt a sajátos európai civilizációt, ami Európát minden mástól megkülönbözteti a görög bölcsességre, a római jogra és a keresztény etikára építették fel" – mondta, hozzátéve: a kontinens „csak addig fog létezni közös civilizációként, amíg ezt az alapot osztja". Kövér László a migrációs válságról azt is mondta: egy újkori, szerintük mesterségesen gerjesztett népvándorlásról van szó, amelyben szándékosan összekeverik a menekülteket és a jobb létért Európába jönni akaró gazdasági migránsokat és azokat, akik azért érkeznek, hogy „aláássák a biztonságunkat".     Brüsszel felső korlát nélküli betelepítési elképzelése a házelnök szerint az EU-tagállamok szuverenitását gyengíti.

Megjegyezte, hogy minél több döntési jogkört vesznek el a nemzeti kormányoktól és telepítenek Brüsszelbe, az emberek választása saját kormányukról annál jelentéktelenebb, „mert a végén nem döntenek semmiről".

Kövér László azt mondta: a „Soros György által pénzelt és politikailag támogatott" migráció célja, hogy gyökértelen, manipulálható tömeggé tegyék azt az európai népességet, amely ma még közösségbe – gyülekezetekbe, családokba, nemzetekbe – szerveződik. Úgy vélte, e folyamat hátterében olyan gazdasági érdekek húzódnak meg, amelyek korlátlan érvényesítése előtt az európai nemzetállamok és a magyar kormány 2010 és 2017 közötti politikája akadályt jelentenek.

Az ellenzékről szólva Kövér László azt mondta: a Jobbik „szépen átsunnyogott a baloldalra", és látható az időközi választásokon, hogy az együttműködés minden lehetséges formáját kipróbálták a baloldallal. A 2018-as választásra utalva közölte: nem az a kérdés, hogy a kormánypártok ismét kétharmados többséget szereznek, hanem az, hogy megnyerik-e voksolást. Mint megjegyezte, hogy az ellenzéki pártok Soros György mögött állnak.

A fórum közönségét arra biztatta, hogy a következő tíz hónapban rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket csendes beszélgetések keretében próbálják megnyerni annak, hogy „észérvek alapján döntsenek gyermekeik, unokáik jövőjéről".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!