A kommunizmus áldozataira emlékezik a Nemzeti Emlékezet Bizottság

A kommunizmus áldozataira emlékezik a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) azzal, hogy honlapján közli számos áldozat rövid életrajzát – mondta a NEB elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Földváryné Kiss Réka közölte: az a céljuk ezzel, hogy „arcot adjanak" a százmillió áldozatot követelő embertelen rendszernek és így emlékeztessék a felnövekvő generációkat a történtekre. A megemlékezés apropóját az szolgáltatja, hogy száz éve történt Szentpéterváron (akkori nevén Petrográdban) a bolsevik hatalomátvétel.

Külföldi társintézményeket is felkértek arra, hogy járuljanak hozzá az életrajzi lista elkészítéséhez – tette hozzá.

Arról is beszélni szeretnének, hogy kik voltak ezeknek a rendszereknek a működtetői, ezért csütörtökön kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik Budapesten, amelyen a rendszert működtető titkosszolgálatokról szóló legújabb kutatási eredményekről lesz szó. A Rákosi-korszakban például egymillió embert figyeltek meg Magyarországon – magyarázta.

Szilágyi Gábor a NEB kutatója arról szólt, hogy a rendszer áldozatai széles körből kerültek ki. Volt köztük, aki tudatosan szembehelyezkedett a rendszerrel, de olyan is, akinek annak ellenére elvették az életét, hogy kiszolgálta a diktatúrát – mondta.

kdnp.hu – MTI