Közös örökségként maradt ránk az embertelen diktatúrák okozta sebek gyógyításának feladata

Hetven esztendeje annak, hogy a magyar irodalom egyik géniuszát, az irodalomtörténet kivételes ismerőjét itt, Balfon puskatussal agyonverte egy nyilas keretlegény. Szerb Antal tragikus halála örök mementóul szolgál a jelen és a jövendő nemzedékek számára: Elfogadhatatlan és megengedhetetlen a nemzetek, etnikumok, vallási vagy más közösségek elleni gyűlöletkeltés bármely formája – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Forrás: MTI

„Felemelő tudni, hogy Szerb Antal hitét, emberi méltóságát a legkegyetlenebb rendszer sem törhette meg. Kegyelettel emlékezünk ma Vele együtt a többi ártatlan áldozatra, ugyanakkor tisztelettel gondolunk azokra az igazakra, akik embertársaik megmentésén fáradoztak abban az embertelen korszakban. Mások mellett Görgey Guidó magyar királyi tüzérfőhadnagy volt az, aki még 1944 nyarán igyekezett munkaszolgálatos társai közül kimenteni Szerb Antalt, aki azonban ragaszkodott barátaihoz. Nélkülük nem kívánt szabadulni.”  – emlékeztetett Latorcai Csaba.

A miniszterelnökség helyettes államtitkára kifejtette: az embertelen diktatúrák okozta fájdalmak és a sebek gyógyításának feladata közös örökségként maradt ránk. A múlt bűnei sötét árnyként rávetülnek jelenkori mindennapjainkra, ugyanakkor rajtunk áll, hogy közös akarattal és felelősséggel, egymás iránti türelemmel és összefogással, miként tudjuk a lehető legjobbra fordítani életünket, közös sorsunkat." Ennek jegyében közös törekvésünk, hogy a lehető legtöbb zsinagógát, elhagyott temetőt és más felbecsülhetetlenül értékes örökséget mentsünk meg az utókor számára.

Latorcai Csaba hangsúlyozta: Magyarország negyedszázada lehetőséget kapott arra, hogy saját maga kezébe vegye sorsát, támogassa és segítse az itt élők kulturális, társadalmi, szociális felemelkedését. Szerb Antal nyomán mondhatnánk, hogy a szabadság szárnyas angyala 25 éve visszatért a Kárpát-medencébe, és ha rajtunk múlik, akkor többé sosem hagyja el ezt a vidéket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!