Március 15-én ismét közösen ünnepelhetnek határon túliakkal a magyar középiskolások

A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját magyarországi középiskolások számára azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon az utazások alkalmával a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A programot idén is pályázati formában hirdeti meg a szövetség, amelyre bármely magyarországi középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától függően – akár 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

A Rákóczi Szövetség 1994 óta utaztat középiskolásokat március 15-e alkalmából. További információ és az online pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el: www.rakocziszovetseg.org

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!