Magyar startup cégek bemutatkozása Tel-Avivban

Lemaradunk, ha nem csatlakozunk ahhoz a globális jelenséghez, amely átrajzolja a világgazdaságot: ez pedig a startup, a kutatás-fejlesztés, valamint az innováció területe, a kiugrási lehetőség adott. Ez Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) elnevezésű nemzetközi szakkiállítás magyar megnyitóján hangzott el - tudósít a Magyar Hírlap. A rendezvény megnyitóján felszólalt Bagdy Gábor, a magyar főváros KDNP-s főpolgármester-helyettese is.

kdnp.hu - Magyar Hírlap

 

"Budapest főváros önkormányzatának fontos, hogy a startup vállalkozásokat pályára állítsa, ennek érdekében tesz erőfeszítéseket a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) is" - hangsúlyozta a napokban Bagdy Gábor (képünkön balra), Budapest kereszténydemokrata főpolgármester-helyettese Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) kiállításon. A politikus kiemelte, hogy a piacra jutás lehetőségét teremti meg a BVK az induló cégeknek. 

"A magyar vállalkozások kreatívak, s nem pusztán pénzre van szükségük, hanem együttműködési lehetőségekre is. Tel-Aviv egyébként Budapest testvérvárosa, így előrelépés, hogy a kulturális kooperáció mellett a gazdasági vonal is előtérbe kerülhet azáltal, hogy Izraelben szakmai kapcsolatokat építhetnek ki cégeink, és befektetőket találhatnak" - tette hozzá Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes.

Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, az Euroatlantic Tanácsadó és Befektető cég ügyvezetője kiemelte, nem kérdés, hogy a startup, a kutatás-fejlesztés és az innováció lesz a magyar gazdaság húzóereje a közeljövőben. Úgy fogalmazott, ha ezen a területen nem fejlődünk, akkor lemaradunk, miután az említett szférák teljes mértékben átrajzolták a globális gazdaságot is. Hangsúlyozta, hogy a jó ötletek mellett menedzsmenttudásra, pénzre van szükség, valamint erős kormányzati hajlandóságra, mármint ami a szabályozói, támogatói és infrastrukturális hátteret illeti. 

Nagy Andor, Magyarország izrae­li nagykövete azt mondta: habár sokadszor van lehetőségük bemutatkozni a magyar cégeknek Tel-Avivban, a mostani szakmai összejövetel azért különleges, mert a visegrádi országok egymás mellett jelennek meg a standokon. Hozzáfűzte: nagy piaci potenciál rejlik ebben a hatvanmilliós lélekszámú közép-európai térségben. Nyomatékosította a nagykövet azt is, hogy Izrael ugródeszka lehet az Egyesült Államok irányába, hiszen az itteni startup cégek már a fejlődés motorjai. 
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!