Megemlékezés Szigethalmon

A KDNP Pest megyei és szigethalmi szervezete június 3-án csütörtökön tartotta a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról való megemlékezését. Az emlékezőket Tóth József, a KDNP szigethalmi szervezetének elnöke és Eöry Zsolt Pest megyei elnök köszöntötte, aki elmondta: a parlament által elfogadott törvények alapján, most 90 év után nyílt lehetőség a sebek orvoslására. A rendezvényen beszédet mondott Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter idézte Apponyi Albert grófnak a beszédét: „Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jó részétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen.”

Hangsúlyozta továbbá az országgyűlés által elfogadott törvények jelentőségét, amelyek a kettős állampolgárságról, és a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szólnak, ezekkel az új parlament a nemzet lelki újraegyesítését szolgálja.

Az ünnepi műsort követően Szigethalom díszterén a KDNP által felállított kopjafát a történelmi egyházak helyi vezetői szentelték meg. Ünnepi beszédet tartott Gaál Gergely, az IKSZ alelnöke, aki felhívta a figyelmet, hogy van nemzetünknek jövője és Istenbe vetett bizalommal a nemzet lelki újraegyesülése megtörténhet. „Most, éppen kilencven esztendővel a magyar történelem e legsúlyosabb igazságtalansága után azonban komoly esélyünk adódhat arra, hogy Magyarország visszaszerezze elveszített tekintélyét a világ nemzetei előtt. Éppen az idei esztendőben történt változások adhatnak lehetőséget arra, hogy környezetünk ne a hazudozó politikusok megroppant önbizalmú népének lásson minket, hanem egy erejét visszanyert, mások számára is példát mutatni képes nemzetnek, amelynek nem csupán közös múltja, hanem közös jövője és közös céljai is vannak.”

Az emlékezés zárásaként a kopjafánál az ünnepségen megjelentek elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Prohászka Mónika
KDNP Pest megye kommunikációs referens
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!